A Médiatanács jelzésére intézkedett a holland társhatóság

forrás: Prím Online, 2023. október 6. 15:50

A kora délután vetített, tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott Gothika című film miatt a magyar hatóság megkeresésére a holland társhatóság fellépett a Viasat 3 szolgáltatójával szemben.

A Viasat 3 csatornán július elsején, a kora délutáni órákban vetített Gothika című filmet a médiaszolgáltató tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott minősítéssel sugározta. Bár a besorolás megfelelt a magyar szabályoknak, a közzététel időpontja nem, mivel az ebbe a korhatári kategóriába tartozó műsorszámokat kizárólag 21 óra és hajnal 5 óra között lehet közzétenni. Az erről szóló bejelentés kapcsán a Médiatanács értesítette a holland társhatóságot, amely egyetértett azzal, hogy a közzététel időpontja jogsértő, hiszen a holland szabályozás sem engedi meg a tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott tartalom napközbeni sugárzását.

 

A tiszakécskei Aktív Rádió június 8–14. közötti adáshetének vizsgálata során a Médiatanács megállapította, hogy a helyi vételkörzetű kereskedelmi rádióban a szöveg saját műsoridőhöz viszonyított aránya az adáshét minden napján és heti szinten is elmaradt a szerződéses vállalástól. A Médiatanács 120 ezer forintos bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra, az ismétlődő jogsértésre való tekintettel pedig a vezető tisztségviselőnek is 40 ezer forintot kell fizetnie.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A TCL úttörő kijelzőtechnológiája minden nappalit élménytelivé és divatossá varázsol

A TCL, a világ egyik vezető szórakoztató elektronikai brandje és a világ két legnagyobb tévégyártójának egyike bejelentette legújabb, magas minőségű televízióinak magyarországi elérhetőségét. A TCL C805 QD-Mini LED 4K TV (Széria C80) mostantól azon magyar vásárlók számára is hozzáférhetővé vált, akik kiváló minőségű látványt és lenyűgöző hangzást keresnek otthonukba.

2024. február 23. 20:55

Az új One UI 6.1 frissítéssel még több Galaxy készüléken válnak elérhetővé a Galaxy AI funkciók

A Samsung Galaxy AI funkciói az új One UI 6.1 frissítéssel a korábbi Samsung Galaxy készülékeken is elérhetővé válnak, hogy még több felhasználó beléphessen az AI mobilok korszakába. A frissítés a Galaxy S23 szériát, az S23 FE, Z Fold5 és Z Flip5 készülékeket, valamint a Tab S9 termékcsaládot is érinti, a frissítés március végén indul. Az eszköz- és felhőalapú AI ötvözésével új lehetőségeket teremt az AI mobilélmények terén, igazodva a nemrégiben bemutatott Galaxy S24 szériához.

2024. február 23. 19:27

A korlátlan e-könyv olvasást hozza el kedvezményesen a Bookmate és a Yettel új együttműködése

Az e-könyveket számos előnye miatt kedveli az olvasóközönség: praktikus hordozhatósága, rugalmassága és környezetbarát mivolta miatt világszerte egyre népszerűbb a formátum. Magyarországon a világ egyik legnagyobb e-könyv szolgáltatója, a Bookmate és a Yettel partnerségének eredményeként a digitális könyvmolyoknak már kedvezményesen is elérhető a Bookmate több millió kötetet tartalmazó e-könyv és hangoskönyv katalógusa, ami korlátok nélkül olvasható, hallgatható.

2024. február 23. 17:50

A magyar vállalkozónők kevésbé ambiciózusak, mint férfi társaik

A férfi vállalkozók nagyobb hajlandóságot mutatnak a nagyobb és merészebb célok kitűzésére, míg a női vállalkozók többsége kevésbé nagyratörő célokkal is megelégszik – derült ki a Szemléletváltó vállalkozóiszemlélet- és készségfejlesztő mentorprogram kutatásából.

2024. február 23. 16:04

Új Sony objektív állóképekhez és videókhoz is

A Sony örömmel jelenti be az új kompakt, 35 mm-es, full-frame kompatibilis α (Alpha) E-bajonettes objektívjét, az FE 24-50mm F2.8 G standard zoomot, amely a teljes zoomtartományban F2,8 maximális rekeszértékkel rendelkezik. Kicsi és könnyű teste ellenére eléri a nagy felbontású teljesítményt és a gyönyörű bokeh-t, amely egy nagy rekesznyílású, F2,8-as G objektívtől elvárható. A 24 mm-től 50 mm-ig terjedő gyújtótávolságot fed le, így az állóképektől, például a mindennapi pillanatképektől és portréktól kezdve a videókészítésig minden megörökíthető, mindezt kiváló minőségben, de olyan kialakítással, amely a legkisebb táskában is könnyedén elfér.

2024. február 23. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07