Felülvizsgálják a piacon lévő számítástechnikai eszközök biztonságát Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 24. 08:45

A kínai kormány a piacon és használatban lévő számítástechnikai eszközök, illetve információs technológiai szolgáltatások biztonsági szempontok szerinti ellenőrzéséről, átvilágításáról döntött - tájékoztatott közleményében az állami internetfelügyeleti hivatal.

Az általános ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azokat a termékeket, amelyek által lehetőség nyílik a vevők, illetve ügyfelek számítógépes rendszereinek törvénytelen adatfelügyeletére, információk gyűjtésére vagy akár a hálózat blokkolására. A biztonságot a vállalatoknak kell garantálniuk, s amelyek nem tudnak eleget tenni a megszabott követelményeknek, azoknak be kell szüntetniük termékeik, illetve szolgáltatásaik értékesítését - áll a kormányhivatal szóvivője által ismertetett dokumentumban.
 

Csiang Csün egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az információs technológia és a kibertér biztonsága, valamint annak ellenőrizhetősége létfontosságú az ország nemzetbiztonsága, gazdasági-társadalmi fejlődése és nem utolsó sorban az emberek törvényes jogai szempontjából. Mint mondta, "kiberbiztonság nélkül nincs nemzetbiztonság".
 

"Néhány ország kormánya és vállalatai hosszú ideje, kiterjedt módon gyűjtenek érzékeny információkat azáltal, hogy monopolhelyzetet és technológiai előnyt élveznek a piacon" - jelentette ki Csiang. Hozzátette, hogy ezzel nem csak ügyfeleik érdekeit ásták alá súlyosan, de más országok kiberbiztonságát is veszélyeztették.
 

A szóvivő, aki hivatkozott a világméretű titkos amerikai adatgyűjtést leleplező Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának a kiszivárogtatásaira, azt hangoztatta, hogy a kínai kormányzati hivatalok, közintézmények, vállalatok, egyetemek és távközlési vállalatok gerinchálózatai kiterjedt hackertámadásoknak és adathalászatnak vannak kitéve.
 

Az Egyesült Államokban épp a napokban jelentették be, hogy vádat emelnek a kínai hadsereg öt tisztje ellen, akik gazdasági kémtevékenységet folytattak. Peking visszautasította a gyanúsítást, s az Egyesült Államokat a tények szándékos meghamisításával, képmutatással és kettős mérce alkalmazásával vádolta meg. Egyúttal hangsúlyozta: Washington magyarázattal tartozik Kínának és a világnak a maga széles körű, szervezett keretek között folytatott elektronikus adatlopásai és egyéb megfigyelései miatt.

Kulcsszavak: security játék Kína

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36