Készpénzpártiak a magyar szállásadók?
Miközben a belföldi szálláshelyek forgalmának már több mint 55 százalékát online felületekről érkező foglalások adják, a helyszínen történő bankkártyás fizetésre csak minden 5. szálláshelyen van lehetőség – derült ki a Szallas.hu és a SIX Payment Services közös kutatásából. Az idei év azonban ezen a területen komoly fejlesztéseket hozhat, amit a turisztikai szektor általános növekedése és a bővülő, bankkártyás fizetésre „hangolt” külföldi vendégsereg egyaránt indukál.
Nehéz helyzetbe kerülhet az, aki nem tart magánál készpénzt a magyar szálláshelyeken, hiszen bankkártyás fizetésre alkalmas POS-terminál csak minden ötödik vendéglátónál található – derült ki a Szallas.hu és a SIX Payment Services közös kutatásából. Ez elsősorban a kisebb magánszállásokra, így panziókra, apartmanokra, vendégfogadókra jellemző, a nagyobb szállodákban ennél sokkal jobb a helyzet. A még inkább készpénzpárti magyarok esetében ez nem is okoz komoly fejfájást, a külföldi vendégek esetében azonban annál inkább. „Az elmúlt években jelentős változás történt a fizetési szokásokat illetően Magyarországon, így egyre több a bankkártyás fizetés. A készpénz azonban továbbra sem jelent problémát a belföldi vendégeknek, míg a külföldiek jobban bíznak a bankkártyájuk használhatóságában” – mondta Ács Zoltán, a SIX Payment Services (Europe) S.A. magyarországi vezetője. A szakember hozzátette, a turizmusban a nyári hónapokban erősebb a bankkártyás forgalom, tapasztalatuk szerint azonban a tél is folyamatosan erősödik, így évről évre csökken a különbség a két időszak között.
Kötelező fizetési kényelem
A belföldi szálláshelyek forgalmának egyre jelentősebb részét a külföldről érkező turisták adják, a Szallas.hu kutatásában részt vevő mintegy 260 vendéglátó szerint a hozzájuk érkező külföldi vendégek aránya átlagosan több mint 30 százalék. A KSH adatai alapján a Magyarországra irányuló vendégforgalom évről évre nő, a 2015-ös augusztusi csúcsszezonban például 5,7 százalékos volt a bővülés. „Ezt a tendenciát a bankkártyás fizetést biztosító POS-terminállal nem rendelkező szállásadók is érzik, akik a bevezetéssel szembeni érvként leggyakrabban a magas banki költséget jelölték meg. 90 százalékuk ugyanakkor tervezi, hogy az idei szezonra már telepíti ezt a kényelmi szolgáltatást” – tette hozzá Ács Zoltán. A turisztikai szektor bővülése mindehhez jó pénzügyi alapot teremt. A fejlesztések irányába mutat az is, hogy a magyar vendégek körében rendkívül népszerű SZÉP-kártya elfogadást is könnyedén biztosítani tudják. Ehhez társulnak még a kártyatársaságok által az elfogadóhelyekkel közösen bevezetett fejlesztések, mint például az érintéses fizetési módszer. Ezek a számlakiegyenlítést távozáskor zökkenőmentessé tevő szolgáltatások a piacon versenyelőnyt is jelenthetnek, hiszen nagymértékben hozzájárulnak a pozitív vendégélményhez.
Kapcsolódó cikkek
- Az OTP Bank és a PortfoLion vásárolja meg a Szallas.hu-t
- Európa legjobbjai között a Szallas.hu
- Könnyen intergrálható bankkártyás fizetés webáruházaknak a Barion megoldásával
- Vásárlók bankkártyaadatait lopta egy bolti eladó Budapesten
- Az online vásárlók 48%-a neten is fizet bankkártyával
- Szallas.hu a milliárdosok klubjában
- A magyar Szallas.hu lett a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalata
- 2020-ra Európában mindenhol lehet majd egyérintéssel és mobillal fizetni
- Hogyan gondoskodjunk a bankkártyánk védelméről?
- Elérhető az OTPay mobilfizetési szolgáltatás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.