Sikerrel zárult a Charity Fest

forrás: Prím Online, 2019. május 23. 18:53

A Budapest Bike Maffia által szervezett Charity Fest rekord számú látogatót vonzott, így az összegyűlt adományokból összesen 1.617.700 forint fordítható a három kiemelt szervezet, a BAGázs Közhasznú Egyesület, a Budapest Bike Maffia és a Tetovált Állatvédők Állatvédelmi Egyesület programjainak megvalósítására. 

A Budapest Bike Maffia második alkalommal rendezte meg jótékonysági fesztiválját, a Charity Festet, ahol ismét megmutatkozott, hogy az összefogásnak mekkora ereje van. Az egész napos eseményen 50 önkéntes segédkezett, a főzőversenyen 24 főzőcsapat vett részt, akik 28 féle ételt készítettek, továbbá 33 civil szervezet mutathatta be a tevékenységét és 10 zenekar támogatta napközbeni és esti fellépésével az élménynapot. A látogatók adományaiból és az esti koncertjegyek megvásárlásából összesen 1.617.700 forint adomány folyt be. 

 

A BBM a következő hetekben – a sok jelenleg is futó projektje mellett – azon dolgozik majd, hogy létrehozza azt a Szociális Szabadidőparkot, amelyet szállón élő hajléktalan emberek vehetnek igénybe, hogy méltó környezetben élhessenek. A park a lakók társas kapcsolatait erősíti és nagyban hozzájárul reintegrációjukhoz. A BAGázs Közhasznú Egyesület a Közös a játék, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület pedig az EB Rehab programjaikra fordítják a szervezetenként kiosztható 538.900 Ft-ot.

 

„Gondolni sem mertük volna, hogy ennyi embert megmozgatunk a Charity Festtel és ennyi adomány összegyűlik. Jó volt látni, hogy az emberek érdeklődnek a civil szervezetek tevékenysége iránt és bízunk abban, hogy ez egy közösségi szemléletváltásnak a kezdete. Továbbá még azt is meg kell, hogy említsem, hogy a bogácsversenyből megmaradt ételek sem vesztek kárba. A BBM életmentő csapata 400 adag kiváló minőségű ételt szállított ki a hajléktalanszállókra. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szervezőtársaimnak és az önkénteseinknek a rengeteg munkáért, a résztvevőknek pedig a támogatásukért.” – nyilatkozta a Charity Fest kapcsán a BBM alapítója, Havasi Zoli.  

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reggelivel lepi meg kedden a Szent Gellért téren közlekedőket a Lime

A Budapesten már két hónapja tesztüzemmódban működő Lime e-rollereket is kipróbálhatják a Mobilitási Pont közös reggelijén résztvevők. Kedden 7 órától reggelivel és 500 forint értékű Lime kuponokkal várják az érdeklődőket a Szent Gellért téren.

2019. június 24. 19:06

Speciális programozói készségeket igényel a filmipar

A filmiparban edződő programozók merőben más kihívásokkal kell szembenézzenek, más hozzáállással, esetenként extrém terhelés alatt, precedensek helyett saját készségeikre támaszkodva. – állapították meg a szakmai előadók a Codecool Programozóiskola szervezésében lezajlott Főszerepben a programozó meetupon.

2019. június 24. 17:59

Miskolc már 10 éve a Vodafone második otthona

A Vodafone Magyarország ügyfélszolgálata 10 éve kezdte meg működését Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb városában, azóta pedig rengeteg jelentős eseményhez járult hozzá a régióban. Az összesen több mint 1 milliárd forintos beruházás mára több mint 600 embernek ad munkát Miskolcon.

2019. június 24. 16:44

VOLT vonattal, VOLT kombinált jeggyel a VOLT Fesztiválra!

A MÁV-START és a GYSEV kombinált – a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító – jegyet kínál a VOLT Fesztiválra vonattal utazó diákoknak. A VOLT kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel, június 25-től július 1-jén éjfélig.

2019. június 24. 15:11

Piaci körkép: 5 hónap tanulás után garantált a programozói karrier

Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti életkorú diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerint 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is.

2019. június 24. 13:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26

GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai

2019. május 28. 12:05

A Vodafone bemutatta, mire képes Budapest első állandó 5G bázisállomása

2019. május 23. 15:50
online sportfogadás