Mesterséges intelligencia teszi veszélyessé a kibertámadásokat 2022-ben

forrás: Prím Online, 2021. december 29. 12:23

Az új évben sem maradnak el a vírus- és hackertámadások. A G DATA szakértői szerint a kiberbűnözők mesterséges intelligenciát és multi-zsarolóvírusos támadásokat vetnek be, hogy elérjék céljukat, emellett az androidos alkalmazások windowsos kipróbálásának lehetősége jelent majd új támadási felületet. 

A kibertámadások túlnyomó többségét 2022-ben is szervezett csoportok fogják elindítani, amelyek megosztják egymás között az előkészítési, a programozási és a támadás kivitelezésével kapcsolatos feladatokat. A G DATA szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy egyre több magasan fejlett és törvényes eszköz áll a támadók rendelkezésére. Ilyen például a Codex segítségével történő programozás: a mesterséges intelligencia alapú eszköz a hétköznapi nyelven kiadott parancsokat fordítja kódra, így kisebb a hibázás lehetősége, és gyorsabban készülhetnek az új kártevők. Emellett új programozási nyelveket – például Kotlint vagy Swiftet – is használhatnak a támadók, ami megnehezíti a kártevők felismerését, mivel a víruslaboratóriumokban analízisre használt eszközök még nem támogatják ezeket.

 

Zsarolóvírus szteroidokon

Fejlődnek azonban a már létező fenyegetések is. A multi-zsarolóvírusos támadások során a bűnözők több támadási eszközt kombinálnak. Például adatokat lopnak el a vállalatoktól, titkosítják a hálózatban fellelhető adatokat, és mindezt egy DDoS támadással tetézik. Legvégül pedig nemcsak a megtámadott céget, hanem annak ügyfeleit is zsarolják az ellopott bizalmas adatok nyilvánosságra hozatalával.

 

A vállalatok mellett az egymással összekapcsolt termékek – például járművek, játékkonzolok, konyhai vagy hálózatba kötött ipari eszközök – is vonzó célpontot jelentenek a bűnözők számára, és célkeresztben maradnak a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői is.

 

 

Windows 11: belépés az androidos hátsó ajtón

Amikor a Microsoft lehetővé tette, hogy az androidos alkalmazásokat integrálják a Windows 11 operációs rendszerbe, akkor a fejlődés mellett egy veszélyforrás is megjelent. Hiszen nem csupán az vált lehetővé, hogy a felhasználók egy kis képernyő helyett egy nagyobb kijelzőn élvezzék a játékokat és alkalmazásokat, hanem a bűnözők is új lehetőséget kaptak a kártékony kódok eljuttatására. Mivel sok privát androidos készüléket a munkahelyi hálózatokon is lehet használni, így a céges infrastruktúrák is érintettek.

 

Kkv-k a célkeresztben

Ebben az évben már megtapasztalhattuk, hogy a kiberbűnözők kis alvállalkozókon keresztül igyekeznek bejutni a nagyvállalatok informatikai hálózatába. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) azért érdekesek a bűnözők számára, mert jellemzően nem rendelkeznek olyan védelemmel, mint a nagyvállalatok, mégis gyakran kapcsolódnak azok informatikai rendszereihez. 

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Minden, amit a munkavállalóknak tudniuk kell, mielőtt használni kezdik a ChatGPT-t

Az elmúlt hónapok során felerősödtek a mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó eszközökről szóló viták. Mivel segítségükkel növelhető a produktivitás és használatuk időt takaríthat meg, sok munkavállaló beépítette ezen eszközök alkalmazását a mindennapi munkafolyamatokba. Az ESET kiberbiztonsági kutatói szerint azonban mielőtt megpróbáljuk kihasználni az innovatív AI eszközök előnyeit, meg kell tanulnunk biztonságosan, adataink veszélyeztetése nélkül igénybe venni azokat.

2023. november 30. 12:55

5 tipp az adatok fokozott biztonságáért

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért mindenkinek a saját érdeke, hogy foglalkozzon az adatai védelmével. A Kingston Technology szakértői a november 30-i számítógépes biztonság napja alkalmából összegyűjtöttek öt egyszerű és praktikus tippet, amelyekkel nagyobb biztonságban tudhatjuk adatainkat.

2023. november 30. 11:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04