Úton az információs társadalom felé - tanácskozás

MTI Sajtóadatbank, 2003. február 1. 13:18
Az informatika nyújtotta lehetőségeket mindenki számára elérhetővé kell tenni, a hátrányos helyzetben lévőknek is - hangzott el pénteken Pécsett az Úton az információs társadalom felé címmel rendezett konferencián.
Vida Szabolcs, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv tervezési koordinátora előadásában kiemelte: a legnagyobb gondot az informatikai rendszerek kialakításában az infrastruktúra nem megfelelő mértékű kiépítettsége jelenti. A regionális informatikai fejlesztéseknél kiemelten kell kezelni a közösségi hozzáférhetőségi helyek bővítését, többek között a teleházak hálózatának szélesítésével, továbbá meg kell teremteni a foglalkoztatásban jelentős szerepet játszó intézmények informatikai hátterét is.

Az Intelligens Települések Országos Szövetsége, a Jegyző és Közigazgatás szaklap, valamint a Localinfo Kft. által szervezett szakmai konferencia-sorozat első állomása Pécs volt. A fórumok elsődleges célja, hogy megismertesse az önkormányzatok tisztségviselőit, valamint az informatikusokat a közigazgatás, az informatika és az oktatás terén zajló jelentős változásokkal és az uniós elvárásokkal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39