Tudástár: Vállalati hatékonyságnövelés másképp

Szalay Dániel, 2003. május 18. 09:14
Egy dinamikusan fejlődő, modern vállalat esetében ma már szinte alapkövetelmény a jól használható weblap, rajta minél több átlátható, hasznos információval. Az oldal a külvilággal való kapcsolattartást, illetőleg annak kibővítését teszi lehetővé. Ehhez nagyon hasonló a cégen belüli intranet, amely azonban inkább a munkatársak közötti kommunikációt könnyíti meg, szélesíti ki és teszi hatékonnyá. Az intranet az internetnél bizonyos értelemben gazdagabb információs médium, nagyvállalatok esetében elengedhetetlen, de a középvállalatoknál is nagy hasznát vehetik.
"Az intranet célja a cég produktivitásának növelése azáltal, hogy az alkalmazottak a számukra optimalizált formában bármikor elérhetik és közzétehetik a munkájukhoz szükséges legfontosabb információkat" - vallja Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország rendszermérnöke, aki maga is naponta használja a vállalaton belüli hálózat különböző szolgáltatásait. Hogy mennyiben gazdagabb médium az intranet, mint a világot átszövő internet?

"A vállalati intranetek első generációjának célja még egyfajta belső internet kialakítása volt. Ezt az internet egyfajta következő generációs információs médiumként mozgatta, és a böngészek-rákeresek-e-mailezek felhasználói szokásra épült."

"Hamar kiderült azonban, hogy egy vállalat életében a belső információs szolgáltatással szemben teljesen mások a követelmények. Ide tartozik a különböző belső rendszerekben - ERP, CRM, gyártás/értékesítés/marketing - lévő tartalmak integrációja és szintetizálása más kontextusban, dokumentumok, levelek, weboldalak formájában elérhető információkkal. Itt nem csupán a tartalmak egyesítése a fontos, hanem a személyessé tétel - például hírcsatornák - és a portál testre szabhatósága ugyancsak alapvető igény a vállalati tartalomgazdák számára. Egy másik tipikus intranetszolgáltatás a belső tartalmak rendszerezése, kereshetővé tétele és katalogizálása. Az igazán jó intranet ma már intelligens címtárral is rendelkezik, amely nem egyszerű linkgyűjtemény, hanem a szakértők, a csoportmunka és a projektkörnyezetek tartalomjegyzéke is egyben. Segítségével tetszőleges útvonalon indulhatunk el, ha információkra van szükségünk, megtudhatjuk, melyik területnek ki a szakértője, hol jelent meg új információ egy témával kapcsolatban, ki és mikor készített hozzá előadást, milyen projektek futnak, stb."

Lehetőségek tárháza

Hogy hogyan érdemes belevágni a belső hálózat kialakításába, és melyek a jó intranet ismérvei, arról Bencsik Lászlót, a Grepton Informatikai Rt. rendszerintegrációs üzletágának vezetőjét kérdeztük.

"Az intranet kialakításánál az első lépés annak eldöntése, hogy mire akarjuk használni. Fontos, hogy a tervezési fázis elején kiderüljön, mennyi emberi és anyagi erőforrás áll rendelkezésre, hiszen ennek függvényében az egyszerű, statikus intranettől a naponta friss információkat publikáló dinamikus portálig sokféle megoldás létezik. Pontosan meg kell tervezni, milyen tartalmat kívánunk az oldalra feltölteni, mert a hardverigények is ettől függnek. Amennyiben multimédiás anyagokat is szeretnénk feltenni a szerverre, meg kell vizsgálni, hogy rendelkezésre állnak-e a szükséges digitalizáló eszközök (kamera, digitális fényképezőgép stb.), illetve a kiszolgálógép kapacitását is ehhez kell igazítani."

Bencsik László szerint nagyon fontos az oldalak folyamatos frissítése, méghozzá olyan tartalommal, amely a dolgozókat is érinti, ezért érdemes kialakítani egy belső "miniszerkesztőséget", amelynek tagjai mindig odafigyelnek arra, hogy az oldalon a legfrissebb információk legyenek. Praktikus néhány olyan információt is feltenni, amely a cég normál ügymenetét esetleg nem olyan látványosan viszi előre, de a dolgozók közérzetét javítja, így például a közeli éttermek elérhetősége, étlapja is fölkerülhet a vállalati hálóra. Hasznos lehet, ha a különböző projektek, pályázatok, feladatok megtalálhatók a belső weboldalon, hiszen ez a cégen belüli információáramlást nagyban megkönnyíti. Sok esetben az intranetoldal egyfajta tudástárként működik, ahol a vállalat kutatási-fejlesztési információi is elérhetők (a megfelelő jogosultságoknak megfelelően), sőt az oldal szerkesztői különböző érdekes szakcikkekre is felhívhatják a figyelmet. Érdemes kialakítani - főleg, ha nagy a cég - egy folyamatosan frissített belső telefonkönyvet is, amely megkönnyíti, hogy adott projektek felelőseit könnyedén érhessük utol.

"A Grepton Rt. által kifejlesztett, gyorsan és hatékonyan testre szabható portálmegoldás, az e-xPRESSive a szokásos portálfunkcionalitáson túl (tartalom megjelenítése rugalmasan változtatható formában, fórumok, szavazás, reklámszolgáltatás, látogatói statisztikák készítése stb.) fejlett tartalom-előállítási (content management) eszközökkel is rendelkezik. Versenytársai közül elsősorban rugalmasságával és a tartalom-előállítás hatékony támogatásával tűnik ki. Különválnak a tartalom, a struktúra, az arculat és az oldalak felépítésének szerkesztési lehetőségei, mivel ezek különböző gyakorisággal változnak, és általában eltérő szerepkörű munkatársak változtatják őket."

"A portál oldalai elemi egységekből, ún. webpartokból épülnek fel. Ezek segítségével egyrészt a portál megjelenése és szerkezete rugalmasan alakítható, másrészt lehetőség nyílik különböző típusú információk megjelenítésére (hírek, linkek, reklámok, fórumok, szavazások, külső adatbázisok tartalma stb.). A tapasztalatok alapján elmondható, hogy nagyon fontos az intranetoldal megjelenése, azaz a design. A jó oldal arról ismerszik meg, hogy esztétikus, és könnyen átlátható. Nem jó a túl bonyolult, és nem előnyös a túl egyszerű sem, hiszen a nem ergonomikus oldalt esetleg nem fogják látogatni a munkatársak. Tanácsos a cég már ismert arculatához igazítani a belső háló lapjait is. Nehéz egy-egy intranetoldal kialakításának és fenntartásának megtérüléséről beszélni, hiszen az eredmény nem feltétlenül a mennyiségben, hanem inkább a minőségben jelentkezik. Javul a cégen belüli kommunikáció, a dolgozói elégedettség, illetve a szakmai tájékozottság. Mivel nem közvetlenül termel profitot, néhányan nem tekintik annyira fontosnak, mint amennyire kellene. Pedig ha nő a hatékonyság, az visszahat a profitra is."
Kulcsszavak: hálózat

Business Online ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09