Ne informatikát, digitális írásbeliséget tanítson az iskola

MTI Sajtóadatbank, 2003. november 15. 07:34
A cél az, hogy 2005 végéig az ország összes középiskolája rendelkezzen szélessávú internetes kapcsolattal - mutatott rá Magyar Bálint az e-Magyarország, e-kormányzat elnevezésű konferencia csütörtöki zárófórumán Balatonaligán. Emellett indul el az a fejlesztés is, hogy minél több iskola legyen képes műholdas kapcsolaton keresztül digitális tartalmak, tananyagok nagy mennyiségű letöltésére.
Magyar Bálint közlése szerint a Sulinet Expressz-program lényege az, hogy az iskolákban a gyerekeknek ne informatikát, mint szakmát, hanem digitális írásbeliséget, kultúrát oktassanak. A szaktárca vezetője elmondta: támogatni kívánják több száz iskola internethálózatának a megteremtését. Hangsúlyozta ugyanakkor: az iskolai számítógép-beszerzést nem központi programokkal kellene elősegíteni, hanem erre külön pénzforrásokat kellene képezni az iskolák számára. Hozzátette: fontos, hogy a közbeszerzés rendszerén belül ne csak számítógépeket, hanem szolgáltatásokat is tudjanak venni az iskolák.

Magyar Bálint rámutatott: ahhoz, hogy a tanórákon multimédiás interaktív eszközöket lehessen alkalmazni, szükséges a technológiai hardverháttér. A minisztérium ezt egy új pályázattal kívánják biztosítani, s mint mondta, a programot csak "digitális zsúrkocsi programnak" nevezik. "Ez egy olyan mobil multimédiás laboratórium, amely az egyik tanteremből könnyen átvihető a másikba, és lehetővé teszi, hogy nemcsak informatikai órákon, hanem más tananyag tanulásakor is alkalmazhassák ezeket az eszközöket" - mondta a miniszter.

Magyar Bálint közlése szerint még idén meghirdetik az informatikai tárcával közösen, milliárdos összegben, a mobil multimédiás laboratóriumra vonatkozó pályázatot, amely lehetővé teszi, hogy az iskolák ilyen hordozható eszközöket szerezzenek be.

A szaktárca vezetője emlékeztetett: Magyarországon a háztartások 17-18 százaléka rendelkezik számítógéppel, míg a nyugat-európai országokban ez átlagban 56 százalékot tesz ki. A miniszter hangsúlyozta: adócsökkentési programmal is támogatják azt a célkitűzést, hogy minél több családi otthonban legyen számítógép. Mint mondta: várakozásaik szerint éves szinten 15-20 milliárd forintos forgalmat tesz majd ki az adókedvezménnyel lebonyolódó számítógép- és egyéb informatikai eszközvásárlási akció.
Kulcsszavak: Sulinet közbeszerzés

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05