Erdélyi e-magyar pontok létrehozásáról írtak alá szerződést Nagyváradon

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 4. 09:35
Az év végéig 300 közösségi hozzáférési pontot hoznak létre a magyarok által is lakott határon túli vidékeken az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával - közölte az MTI-vel Kovács Kálmán miniszter.
A magyar informatikai szaktárca vezetője pénteken Nagyváradra látogatott, ahol megbeszélést folytatott Nagy Zsolt román távközlési miniszterrel. A találkozó után szervezett sajtótájékoztatón Kőhalmi Zsolt, a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója szerződést írt alá a Szülőföldön az információs társadalomba 1 nevű program romániai nyertesének, a Progress Alapítványnak a vezetőivel.

Kovács Kálmán elmondta: most már szinte naponta kapcsolatba lép román kollégájával, ami alapja lehet annak a tervnek, miszerint a térséget Európa regionális tudásközpontjává tegyék. A miniszter emlékeztetett: tavaly Nagyváradon tartottak egy konferenciát, amelyen elhatározták, közös stratégiát dolgoznak ki a közháló-program határon túli kiterjesztésére. Ennek az a célja, hogy az információ ne akadjon el a határon, és a határon túli magyarok is minél szélesebb körben férhessenek hozzá az internethez.

A tervek szerint év végéig 300 közösségi hozzáférési pontot terveznek létrehozni, s ezeket e-magyar pontnak nevezik. Erdélyben a meghirdetett pályázat révén a Progress Alapítvány 89 ilyen pont létesítésére nyert jogot. A pályázat összértéke eléri a 101 millió forintot. Kovács Kálmán hangsúlyozta: a kiírás szerint a pályázati csomagban egyéb kiegészítő elemek is találhatók, ebből a pénzből kell létrehozni egyebek között a Hargita- és Bihar-hálót is, ami lehetőséget teremt, hogy Erdély délkeleti és nyugati része könnyebben csatlakozhasson a világhálóhoz.

Kovács Kálmán szerint az e-magyar pontok létrehozásának az az előnye, hogy a határon túli magyar közösségek is hozzáférhetnek a magyarországi oktatási tananyag, és könyvtári anyag digitalizált változatához. A pályázat részeként a kolozsvári könyvtárban lévő mintegy 25 ezer könyvcímet is feldolgozzák, aminek köszönhetően ez az anyag is részévé válhat a magyarországi digitalizált könyvtárnak.

A szaktárca vezetője emlékeztetett: Magyarország elkötelezett híve Románia mielőbbi EU-csatlakozásának, hiszen az erdélyi magyarság gondjai az európai közösségben oldhatóak meg.

A két miniszter megállapodott, hogy az uniós informatikai szabályozás területén szerzett tapasztalatokat Magyarország megosztja Romániával. Szintén egyezség született egy három nyelvű, önkormányzati és gazdasági híreket tartalmazó román-magyar gyűjtőportál létrehozásáról, és egy közös gazdasági IT üzleti fórum megszervezéséről.


Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05