Média Hungary: A kulturális miniszter a digitális média adventjéről beszélt

Szalay Dániel, 2005. május 24. 14:25
Elérkezett a digitális média adventje, a hagyományos média uralmának vége - mondta Bozóki András kulturális miniszter Tihanyban, a Média Hungary konferencián. Szerinte támogatni kell a minőségi, közszolgálati tartalmak létrejöttét és folyamatos működését.
- Egy olyan átmeneti korban élünk, ahol vége a hagyományos média uralmának, amikor kötelező érvényű, szabványosított élményanyag ér mindenkit. Olyan korszakról van szó, ahol "minden van, csak meg kell találni" - kezdte előadását Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, aki szerint az emberek ma már, ha szeretnék, nem csak követői, de akár teremtői, alakítói is lehetnek a kultúrának. "Az állam feladata az, hogy biztosítsa az elektronikusan gyakorolt nyilvánosság működését, élettel telinek tartsa meg a nemzeti közösséget, hogy megőrizzük kulturális egyedülállóságunkat, és újakat teremtsünk. Az államnak továbbá serkentenie kell polgárait, hogy vegyenek részt a választott közösség életében" - mondta az NKÖM tárcavezetője.

Bozóki András hangsúlyozta, a "digitalizáció nem cél, hanem eszköz, aminek segítségével demokratikussá válhat az információhoz való hozzáférés. A kormány feladata a digitalizáció kapcsán kettős: elő kell segítenie az állampolgári hozzáférést, erősítenie kell a felhasználói oldalt, másrészt minőségi, közszolgálati tartalom létrejöttét, folyamatos működését is támogatnia kell." "Új típusú demokratikus kultúra valósulhat meg, az interaktív helyi közélet, az információk demokráciáján keresztül" - említette a miniszter, aki előadásában a digitális technikák kapcsán úgy fogalmazott, hogy a médiapluralizmus a múlttá válik, mert az állampolgárok szabadon és szinte korlátlanul válogathatnak a tartalmak között. Bozóki András szerint a szabályozó testületek, az ORTT és az NHH, a minisztériumok fontos feladata, hogy a szabályozást, például az "az ezer sebből vérző médiatörvényt" újragondolják. A miniszter beszélt továbbá az önszabályozás jelentőségéről is (lásd Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete - MTE). Bozóki szerint nem csak az államtól kell a szabályozást elvárni, és ezért nagyon fontos az önszabályozás mechanizmusa.
Kulcsszavak: konferencia média

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05