Szakmai konzultáció indult a digitális műsorszórásra való átállásról
A földfelszíni digitális sugárzás elindulását követően a jelenleg kizárólag a 3 országos csatorna vételére képes háztartások is akár tucatnyi csatorna közül választhatnak majd. A digitális átállás a nézők számára nemcsak kibővített műsorválasztékot jelent, hanem jobb adásminőséget és idővel új, interaktív szolgáltatások igénybevételének lehetőségét is. A digitális átállás erősíti a versenyt a műsorszolgáltatók és a műsorterjesztők piacán, ami a fogyasztók számára a minőségi műsorválasztékban és a kedvezőbb árakban jelentkezik majd.
A digitális televíziózás nem ismeretlen Magyarországon, hiszen a műholdas szolgáltatók mellett már néhány kábeltelevízió is digitalizálta szolgáltatását, és hamarosan a távközlési szolgáltatók is megjelennek az internet-alapú televíziós szolgáltatással. A háztartásoknak a digitálisan terjesztett műsorok vételéhez dekóderre van szükségük. Ez kisebb beruházással, digitális átalakító - úgynevezett set-top box - segítségével is megoldható, amely a hagyományos tévét is alkalmassá teszi a digitális adás vételére, de természetesen olyan készülékkel is vehető lesz az adás, amelybe ezeket már gyárilag beépítették.
A televíziózás és a rádiózás digitális átállásáról szóló konzultációs dokumentum a Miniszterelnöki Hivatal honlapján érhető el. Az elektronikus formában a www.meh.hu/szolgaltatasok/dtv honlapról is letölthető dokumentummal kapcsolatos észrevételeket, esetleges kérdéseket a MeH 2006. november 11-ig várja e-mailben a digitalis.atallas@meh.hu címre, a honlapról szintén letölthető fedlap kitöltésével.
Kapcsolódó cikkek
- Hardverfejlesztésbe kezdett a DivX
- Digitális tévézés notebookon - a belső tunerkártya előnyei
- Mobil tévézésben még elsők lehetünk
- Digitális híradó az Alföld TV-n
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Digitális rádiózás és a televíziózás 2012-től
- Jövő tavasszal indulhat a digitális átállás
- Termékelhelyezés a digitális technikák segítségével
- Az Antenna Hungária és a T-Mobile mobiltelevíziós kísérletet indított
- Élő Jean-Michel Jarre koncert a T-Home TV-n
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.