Letölthető a Firefox 3 első alfa-változata

Genda Csongor Zoltán, 2006. december 11. 20:49
A Mozilla hétvégén elérhetővé tette az interneten a jövőre érkező Firefox 3.0 legelső tesztváltozatát, amelynek kipróbálását kizárólag a fejlesztőknek ajánlják.
A "Gran Paradiso" kódnéven futó projekttel előreláthatólag valamikor 2007 első felére végeznek az alapítvány szakemberei, és akkorra várható a végleges verzió megjelenése, amely már nem fogja támogatni a Windows 95, 98 és ME operációs rendszereket. Újdonságnak számít, hogy a Firefox 3 a Gecko-motor 1.9-es változatát használja, továbbfejlesztett SVG-támogatást tartalmaz, és a Cairo nevű grafikus könyvtáron alapszik az alkalmazás.

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen más újdonságok kerülnek még bele a böngészőbe, azonban az bizonyos, hogy tartalmazni fogja az új szoftver a könyvjelzők és előzmények számára egységes gyűjtőhelyet biztosító úgynevezett Places opciót is, amelynek az eredeti tervek szerint már az októberben megjelent kettes verzióban is benne kellett volna lennie, időhiány miatt viszont ennek beépítésére már nem került sor.

A Firefox 3.0 első tesztváltozata máris letölthető a Mozilla FTP-szerveréről:
http://ftp-mozilla.netscape.com/pub/mozilla.org/firefox/releases/granparadiso/
Kulcsszavak: Firefox böngésző Mozilla

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A HP a V4 Future Sports Festivalon mutatja be legújabb OMEN gaming eszközeit

 A HP az OMEN termékek széles kínálatát mutatja be szeptember 21-én és 22-én a V4 Future Sports Festivalon. A kilátogató játékosok megismerhetik az OMEN 15 és OMEN X 17 laptopokat, amelyek a Tempest hűtési technológiának köszönhetően kiemelkedő teljesítményre képesek és az új OMEN Desktop asztali gépet, amely minden elemében játékosoknak készült. A vállalat emellett olyan kiegészítőket mutat be, mint például az OMEN Photon vezeték nélküli egér, amely könnyedén személyre szabható és Proaktív Vezeték nélküli Technológiájával 0,2 ms-os válaszidőre képes. A HP ezek mellett bemutatja a játékosoknak OMEN kijelzőit is, köztük a 32 colos vagy 27 colos monitorait NVIDIA® G-SYNC® technológiával. 

2019. szeptember 19. 14:17

Vírushelyzetkép a mobil-világban

Az ESET átfogó áttekintést készített arról, hogyan alakult a mobilbiztonsági helyzete a 2019-es esztendő első félévében. Az elemzés tanulságai szerint az iOS operációs rendszerben észlelt sebezhetőségek és a platformot támadó rosszindulatú programok száma nőtt az előző időszakhoz képest, míg az Android esetében a bejelentett biztonsági rések száma ugyan csökkent, a kritikus hibák száma viszont emelkedett.

2019. szeptember 19. 11:30

Új minősítés: szemkímélő kijelző

Komoly elismerésben részesültek az LG OLED paneljei: a kijelzők teljesítették a független minősítési eljárások globális vezető vállalata, a német TÜV Rheinland szigorú feltételeit, így kiérdemelték a szervezet „szemkímélő kijelző” minősítését.

 

2019. szeptember 18. 10:59

Magyar IT-fejlesztéssel elemzik az afrikai és ázsiai gyerekek kézmosási szokásait

A vezető hazai big data cég, a Starschema intelligens adatelemző rendszerét használja a seattle-i székhelyű Splash, amely világszerte közel félmillió, mélyszegénységben élő gyermek számára biztosít tiszta ivóvizet és tisztálkodási lehetőséget. Az amerikai non-profit szervezet a budapesti csapat megoldása révén kap pontos képet arról, hogy tevékenysége milyen hatást gyakorol a gyermekek higiéniai szokásaira, általános egészségi állapotára és az iskolai hiányzásokra.

2019. szeptember 17. 10:12

Okosautós infotainment-rendszert mutatott be az LG

Az LG az idei Frankfurti Autószalonon (IAA) mutatja be a Microsoft hálózatba kapcsolt járműplatformját (Microsoft Connected Vehicle Platform, MCVP) integráló, járművekbe szánt új LG webOS infotainment-rendszert (Auto In-Vehicle Infotainment, IVI). A webOS Auto és az MCVP kombinált erősségeinek kihasználásával az IVI sokféle információt gyűjt és továbbít többek között a vezető állapotáról, az ajtó helyzetéről vagy akár az alkalmazáshasználatról.

2019. szeptember 16. 08:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás