Kárpátalja a világhálón
A vidék leglátogatottabb portálja
Múzeumok, tájházak, emléktáblák, turistaútvonalak, majd vendégházak és motelek - ez utóbbiak elérhetőségét is közölve - bővül a paletta. Emellett elkezdődött a megyében működő alkotók - művészek, írók, költők, illetve az általuk megalakított alkotó egyesületek bemutatkozó oldalainak elkészítése. Ezzel párhuzamosan felkerülnek az internetre a Kárpátalján működő civil szervezetek is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megadva pontos elérhetőségüket, megjelölve legfontosabb céljaikat és törekvéseiket felvegyék a kapcsolatot a világ más, távolabbi vidékein működő hasonló profilú intézményekkel. De aki a kárpátaljai ásványvízforrásokról, szanatóriumokról, vagy az ottani horgászati-vadászati lehetőségekről, esetleg hagyományos ételekről, vagy akár tájjellegű borokról szeretne megtudni bővebbet, annak szintén azt ajánljuk, hogy keresse fel az oldalakat.
Amiről eddig szó volt, az a vidékkel kapcsolatos háttér-információt érintette. Mindezek mellett naponta jelentkeznek friss hírekkel, tudósításokkal, beszámolnak a megyében és az országban zajló legfontosabb eseményekről. Ma már naponta százak keresik fel portált és több ezer oldalt töltenek le, hogy tájékozódjanak az ottani fejleményekről. Ebben segítenek eligazodni a Kárpátinfo hetilap és más helyi újságok fontosabb cikkei, melyek szintén helyet kapnak a portálon.
Mostanra annyi érdekes tartalmú anyag gyűlt össze, hogy a jobb áttekinthetőség érdekében a nagyobb témakörök külön domaint kaptak. Az internetes, napi friss információval szolgáló újság, a www.karpatinfo.net címen található, míg például a turizmussal kapcsolatos témákról - várak, múzeumok, szálláshelyek, történelmi és természeti látnivalók - a www.karpataljaturizmus.net címen olvashatók bővebben.
A világhálóra felkerült hatalmas képanyag - több mint kilencezer felvételről van szó - témánként csoportosítva a www.karpataljakepek.net címen található meg. Akik szeretnék elmondani véleményüket a cikkekkel kapcsolatban, vagy másokkal is megosztani kárpátaljai látogatásuk során tapasztaltakat, illetve "csak" beszélgetni szeretnének: látogassák meg fórumot a www.karpataljaforum.net címen.
Eszenyi Gábor
Kapcsolódó cikkek
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Új internetes hírportál indult Békésben
- Kiemelkedő évet zárt a Vatera.hu Kft.
- Irodaház-honlapok - leglátogatottabb a Duna Tower
- 100 új weboldalt tervez a Yahoo
- A Rossman online áruházat nyitott
- A Sanoma üzemelteti tovább a PDAMánia internetes oldalait
- Adatvédelem: Kupleráj a kémfészekben?
- A távközlés transzformációja - avagy kommunikáció különféle képernyőkön
- Túl a 200 ezren az egészségesebb életmódra koncentrálók
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egyre többen netez(né)nek vonaton
Folyamatosan növekvő igény mutatkozik a vonatokon az ingyenes, vezeték nélküli internetelérésre – ezt mutatják a tapasztalatok és a közvélemény-kutatások. Az adatforgalom dinamikusan, havonta 30-40 százalékkal nőtt. További bővítésként – az utasigényeknek megfelelve – a MÁV-START Zrt. az InterCity hálózatán közlekedő járművein tervezi az ingyenes wifiszolgálaltás biztosítását és ehhez kapcsolódódva konnektorok kiépítését.
Ingyenesen a világhálón Lomax amerikai folklórgyűjteménye
Február végén felkerül a világhálóra Alan Lomax hatalmas amerikai zenei folklórgyűjteménye. A 17 ezer számot ingyenesen teszik hozzáférhetővé.
Pandavilág élőben a neten, Kínából
Jó minőségű, nagy felbontású, élő mozgóképeket továbbít Kína szerdától webkamerák segítségével óriás pandáiról, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az állatok megmentéséért folyó munka fontosságára.
Megszűnt a Mindennapi.hu keresztény közéleti hírportál
Több mint tízezer cikk jelent meg a működésük alatt, közülük sok nagy figyelmet keltett, és olyan újításokat is bevezettek, mint például a "webes mini-dokumentumfilm".
Az amerikai elnök 45 percig élőben válaszolt a YouTube-felhasználók kérdéseire
Tánctudását ugyan nem kívánta demonstrálni, de 45 percen át a felhasználók számos kérdésére válaszolt hétfőn Barack Obama amerikai elnök a Google+ Hangout élő videochat-szobájában.



