Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 7. 08:44
Svéd csapatok végeztek az első három helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) hetedik alkalommal megrendezett 24 órás nemzetközi programozó-versenyen.
A harminc mindenre elszánt csapat szombat reggel 9 órakor kezdte a versenyt. Csak saját számítógépeiket használhatták, nem léphettek kapcsolatba a külvilággal, és egy nap alatt kellett végezniük a feladatokkal, a fáradtság azonban nemigen látszott a dobogós helyezést elért fiatal programozókon, akik mind Svédországból érkeztek.

"Még mindig teljes gőzzel működik az adrenalinpumpa, de ma este biztosan jól fogok aludni" mondta az MTI-nek vasárnap Fredrik Niemela:, a győztes Ballons,R,Us csapat vezetője, aki szerint "nem is igazán a feladatok voltak nehezek, hanem az, hogy jobban teljesítsünk, mint a többi 29 csapat".

Niemela: és társai egyébként már negyedszer vettek részt a megmérettetésen, de csak háromszor szállhattak versenybe, mert tavaly ők írták a feladatokat. Idén két magyar programzó doktorandusz: Darabos Dániel és Németh András dolgozta ki az egymásra épülő feladványokat.

A csapatok szombaton reggel egy-egy virtuális és működésképtelen űrhajó fedélzetén találták magukat. Először a hajtóműveket kellett megjavítani, majd elindultak feltérképezni az univerzumot, a bolygóközi út azonban számos veszélyes akadályt rejtett, és minden programozói tudásra szükség volt ezek leküzdéséhez. A Ballons,R,Us legénysége bejárta a bolygók felét, és ők készítették a legrészletesebb csillagtérképet.

A VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyre 4 kontinensről több mint 200 csapat nevezett. A március elején az interneten bonyolított selejtezőn Berki Lukács és Hesz Gábor doktoranduszok feladatait 27 programozó brigád oldotta meg elég jól ahhoz, hogy bekerüljenek a budapesti döntőbe, ahova a szervezők - a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete, illetve a Simonyi Károly Szakkollégium - meghívták a 2006-os verseny dobogósait is.

Az előző években már megszokott nagy nemzetközi érdeklődést jól jelzi, hogy a döntős csapatok többsége külföldi volt. Az első tízben a 3 svéd együttesen kívül van 3 lengyel is, továbbá 2 spanyol, 1 szerb és a legjobb magyar, a pizza2code, amely a 10. helyen végzett.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Több mint négyszáz számítógéppel szerelik fel Békéscsaba iskoláit

Több mint négyszáz számítógéppel szerelik fel Békéscsaba oktatási intézményeit az unió által is támogatott pályázat segítségével - közölte a város polgármestere.

2010. szeptember 2. 08:45

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu