Leváltották a Time Warner vezérigazgatóját

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 5. 23:05

A vállalat igazgatótanácsa leváltotta Richard Parsonst, helyére Jeffrey Bewkest, a jelenlegi elnököt és ügyvezetőt választották meg, az ok, langyos üzletmenet.

Az elemzők már napok óta hitelt adtak az iparági pletykáknak, miszerint Richard Parsons vezérigazgatót leváltják. A Time Warner ugyanis az utóbbi időben nem képes megfelelően teljesíteni. Egyes szakértők szerint ennek okai egészen az America Online megvásárlásáig vezethetők vissza. Az mindenesetre tény, hogy azz AOL alapítója, Steve Case a szép remények ellenére 2005-ben távozott az egyesült vállalat igazgatótanácsából, a korábbi vezető online vállalat pedig alkalmazottainak egyötödétől kényszerült megválni októberben. A Time Warner papírjai jó ideje várakozáson alul teljesítenek, és ezen még a neves befektető, Carl Icahn fellépése sem volt képes változtatni. A korábban politikusi álmokat is dédelgető Parsons, aki a 2006-os New York-i önkormányzati választásokon mint polgármesterjelölt is szóba jött, továbbra is a vállaltnál marad, mint az igazgatótanács tagja. A korábban a HBO számára is dolgozó Parsons ideje tehát lejárt a cégnél, a 2001 óta betöltött pozíciót átvevő Bewkestől a vállalat felrázását és a részvények mozgásba hozását várják a befektetők és az igazgatótanács.

Kulcsszavak: Time Warner CIO +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zöld forradalom a Schneider Electric épületeiben

Idén októbertől a Schneider Electric 13 épülete már karbonsemlegesen működik, a társaság ezzel is hangsúlyozza elköteleződését a globális klíma-célkitűzések mellett. A cég 2018-ban 130 ezer tonnával csökkentette CO2-kibocsátását. 

2019. október 14. 10:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás