Mától szállítják az XO laptopokat a jótékonykodó amerikaiaknak

Milkovits Gábor, 2007. december 10. 22:05

Az OLPC Alapítvány mától szállítja az XO laptopokat azoknak az amerikai vásárlóknak, akik az "Adj Egyet és Kapj Egyet" program keretében 399 dollárért egy gépet megtarthatnak, egyet pedig automatikusan egy harmadik világbeli gyermeknek juttatnak el.

Az akcióra eredetileg november 12. és 26. között lehetett jelentkezni, később azonban az igényekre való tekintettel december 31-ig meghosszabbították az előjegyzési határidőt. A szállításra az ígért menetrend szerint december 14-24. között került volna sor, a korábbi kezdéssel azonban jó esély van arra, hogy minden vevő még karácsony előtt hozzájuthasson áhított készülékéhez. A zöld-fehér XO masinákat kifejezetten az elmaradottabb országok mostoha körülményeire tervezték, így például kurblizással vagy napenergiával is feltölthetők. A tervezéskor figyelembe vették, hogy olyan helyre kerülnek, ahol a gyerekek gyakran a szabad ég alatt tanulnak, ezért strapabírók, vízállók és a képernyőjük napfényben is olvasható.

Az XO néven a fejlődő világ gyermekeinek szánt gépek koncepciója öt évvel ezelőtt született meg, és a vontatott fejlesztések és az eleinte lassú megrendelési kedv sokakat szkepticizmusra késztetett velük kapcsolatban. Idén október végén viszont első hivatalos megrendelőként Uruguay százezer XO-t kért, a napokban pedig Peru kormánya adott le 260 ezer XO-ra szóló rendelést. Ha a kereslet és a gyártás eléri a tervezett milliós példányszámot, a laptop ára a mostani 188 dollárról valóban akár 100 dollárra is csökkenhet. A kis gép létrehozásának egyik érdekes mellékhatása, hogy a folyamatosan csökkenő árakkal számoló noteszgép-piacon megjelenésével új kategóriát teremtett és egyre több cég gondolkodik egy eddig elképzelhetetlenül olcsó, a nyugati világnak is szánt modellben, mint például az Asus Eee.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36