MHM: kihívás-megfelelés ügyfélszolgálat-korszerűsítéssel
A cég mai budapesti sajtótájékoztatóján kiderült, ügyfélszolgálatának teljes megújításával, az értékesítési és ügyfélszolgálati területek integrálásával válaszol az MHM Computer Kft. az adattárolási piacon jelentkező egyre nagyobb kihívásokra.
Lyócsa István ügyvezető igazgató kitért rá, 2007-ben felerősödött a tendencia, amely a kapacitásigény rohamos bővülése mellett az eladási árak folyamatos csökkenésével párosul, nehéz versenyhelyzetet teremtve az adattárolási megoldások szállítói számára. A verseny kiélezettségét jól mutatják a számok: az MHM forgalma a növekvő rendelésállomány mellett is csökkent. Míg 2006 december végén az árbevétel megközelítette az 1,7 milliárd forintot, ami 20 százalékos növekedést jelentett az előző év hasonló időszakához képest, idén az éves várható forgalom 1,5 milliárd lesz (ehhez a dollár folyamatos árfolyamcsökkenése is hozzájárult).
Az MHM a szolgáltatási kör bővítésében, az ügyfélszolgálat teljes átalakításában látja a fő kitörési pontot. Jelenleg az MHM ügyfélszolgálat tevékenysége elsősorban az új eszközök installálását és a hibaelhárítást jelenti. Ezek mellett az ügyfélszolgálat munkatársainak a jövőben hatékonyabban kell részt venniük az értékesítési munkában is, vázolta az átalakítás stratégiáját Horváth Norbert, az MHM ügyfélszolgálati igazgatója. Fel kell ismerniük ügyfeleink sajátos igényeit, és azonosítaniuk kell azokat a műszaki fejlesztési lehetőségeket, amelyek segíthetnek ügyfeleiknek informatikai rendszereik jobb, hatékonyabb kihasználásában. Terveik között szerepel kifejezetten ügyfélszolgálati termékek kialakítása, amelyek értékesítése az ügyfélszolgálat feladata lenne. Ezekben az esetekben az ügyfélszolgálat az igények felmérésétől kezdve, az ajánlatadáson, az esetleges prezentáción át a megvalósításig lefedi az elvégzendő munkát (support szerződések megkötése, megújítása, adhoc jellegű konfigurálási, bővítési feladatok elvégzése, egy komplett termékcsomag értékesítése stb.). Konfigurálás esetében az ügyfélszolgálat munkatársai fel tudják mérni az elvégzendő munka mennyiségét, az érvényben lévő céges óradíjak alapján pedig már az ajánlati árat is ki tudják alakítani. Bővítés, új termékek és komplett termékcsomagok eladása esetén, az ajánlati árak meghatározásához pedig természetesen szükség lehet a kereskedő kollégákkal való egyeztetésre is. Az ilyen új feladatok elvégzésének elősegítésére az ügyfélszolgálat részére is készül üzleti terv, amely tartalmazni fogja az ügyfélszolgálat fent felsorolt tevékenységei által elérendő bevételi számokat.
A jövőben a cég nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a kereskedő kollégák eddiginél is hatékonyabb támogatására műszaki oldalról. Ehhez olyan komplett termékcsomagok kialakítását tervezzük, amelyek az MHM által forgalmazott hardver- és szoftvertermékek felhasználásával egy adott típusú feladatot fed le. Ilyen lehet például egy komplett backup környezet kialakítása szalagos és lemezes tárolórendszerrel és a szükséges szoftvertermékkel kombinálva, vagy egy katasztrófa tűrő MS Exchange környezet létrehozása szintén a szükséges szoftver- és hardvertermékekkel. Kiemelten foglalkoznak a jövőben a VmWare cég termékeivel mind szerver, mind munkaállomás oldalon. Ezekből is terveznek kialakítani néhány, egymással igény szerint rugalmasan kombinálható csomag-megoldást. Tesztlaboruk adta lehetőségeket felhasználva, egy rugalmas demo környezet kialakítása is folyamatban van a Budapest Aradi utcai telephelyen.
Kapcsolódó cikkek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Műszaki kerámia és tiszta szilikon nyomtatás a Formlabs SLA nyomtatóival
Mostanra tárgyak ezrei készülnek naponta 3D nyomtatással, amelyhez kapcsolódóan rengeteg forrást fektettek az elmúlt évek során az ezeket előállító berendezések folyamatos fejlesztésébe. Azonban ez csak az egyenlet egyik oldala, az ipari felhasználást célzó gyártók a 3D nyomtatók mellett az alapanyagok fejlesztésébe is folyamatosan invesztálnak. A Formlabs éppen most újabb két termékkel, alumínium-oxid kerámiával és 100% tisztaságú szilikonnal bővítette már 40-nél is többféle nyomtatható műgyantát számláló SLA alapanyag-kínálatát. És ez nem minden!
Javították a Magyar Telekom hitelkockázati besorolását
A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), továbbiakban „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a Scope Ratings GmbH, a hitelminősítés éves felülvizsgálata eredményeként pozitívra javította a Magyar Telekom kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását, valamint megerősítette a Társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását és a nem alárendelt, nem biztosított adósságához tartozó BBB+ minősítést.
Nem csak a nappaliban, hanem ipari csarnokokban is felbukkan majd az Apple Vision Pro
Közel négy hónapja mutatkozott be az Apple Vision Pro, és egyelőre nincs új hír a fejlesztés háza tájáról az akkor megismert paramétereken túl. A kiterjesztett és a virtuális valóság szemünk előtt való keverésére képes, fejen hordható eszköz szórakoztatóipari és irodai környezetben való felhasználásáról már sok szó esett, ugyanakkor az eszközben rejlő üzleti és ipari lehetőségekről egyelőre alig lehetett hallani. A Delta Systems Kft. fejlesztői összegyűjtöttek néhány olyan szemléletes példát, ahol nem csak látványosságként, hanem üzleti előnyt teremtő termelőeszközként is funkcionálhat a jövőben az Apple csodaszemüvege.
Innovatív bioműanyag projekt megvalósulásához járul hozzá az ABB
A megújuló és fenntartható vegyipar egyik úttörőjeként számontartott Avantium új üzemet épít, mellyel a fosszilis alapanyagokat fokozatosan kiváltó bioalapú műanyagokra való átállást kívánja előmozdítani. A hollandiai Delfzijlben található létesítmény egy olyan újszerű technológiát fog alkalmazni, amely a növényi cukrokat a polietilén-furanoátnak (PEF) nevezett következő generációs műanyaggá alakítja át.
Pénzváltó helyett fintech appokkal spórolnak a magyarok a nyaralás során
Rengeteg pénzt spórolhattak meg a külföldi nyaralás során azok, akik a magyar bankkártyájuk helyett valamelyik fintech cég bankkártyájával fizettek inkább.