Elégedett éves teljesítményével az ATEN

Kovács Attila, 2007. december 29. 10:04

2007-ben is sikeres évet tudhat maga mögött a tajvani eredetű ATEN International, a fejlett csatlakoztatási eszközök gyártója. idén is számos világelső termékfejlesztést mutatott be nagyvállalati és SOHO felhasználók számára. A regionális piacok integrálódását célzó új K+F központot hozott létre.

Az otthoni felhasználók és laikusok számára kevéssé ismert az ATEN International neve, holott iparágában, a csatlakoztatási és KVM eszközök gyártásában piacvezető. Elsőségét az idei év mérlege is hűen tükrözi, ugyanis számos világelső KVM újdonságot mutatott be, és több hasznos, az otthoni felhasználók számára is érdekes terméket jelentetett meg a piacon. Sikerét fejlett K+F csapatának köszönheti, mely most már új központban, a keleti piacok integrációjaként dolgozik.

Fejlesztések, termékújdonságok

Az ATEN számos 2007-ben bejelentett termékújdonsága között több olyannal is büszkélkedhet, mely világelsőnek számít az iparágban. A KL9108/9116 KVM switch az első a világon, mely számos előnye mellett kétsínű LCD KVM kapcsolóként funkciónál, IP alapú és kettős busz funkcióval rendelkezik. Így a konzol és az LCD kijelző egymástól függetlenül nyitható és csukható, több helyet biztosítva a szerverszobában. Egy másik fejlesztése a KH98, mely a világ első IPMI alapú KVM switche. Segítségével IPMI-vezérelt, nagyszámú szerver  irányítható helyi és távoli konzolról IP kapcsolat segítségével. Szintén világelsőnek számít a CS62D és CS62DU, amelyek a kisebb és SOHO felhasználókat célozzák meg. Az eszközök a világ első DVI kábellel ellátott KVM switchei, melyek továbbítják az audio jeleket is, és segítségükkel két PS/2 vagy USB számítógép irányítható egy DVI konzolról.

Új K+F központ, új székhely, új piacok

A vállalat 2007-ben is arra törekedett, hogy innovációinak és a csúcstechnológiáinak segítségével meg tudja őrizni vezető pozícióját. Az ATEN az idei évben újabb leányvállalatot létesített Koreában, mely a távol-keleti piac fejlesztését és kiszolgálását is segíti. A szöuli leányvállalat az eddigi kereskedői láncba és vállalati rendszerbe olvad bele. A gyártás mellett a termékújdonságok alapján is nyilvánvaló, hogy az ATEN erőssége a kutatás és fejlesztés. A vállalat az idén új K+F központot nyitott tajvani központjában, mely sokkal fejlettebb körülményeket biztosít a hatékony munkához, és a központtal való közelség miatt elősegíti a távoli telephelyekkel való hatékony munkát és az egyes piacok globális hálóvá való integrálódását. A központban több mint 100 kutató dolgozik.

Munkájának elismeréseként a vállalat megkapta a Common Wealth díját 2007-ben. A Taiwan’s Excellence in Corporate Social Responsibility minden évben azon tajvani vállalatokat díjazza, melyek a globális piac profit orientáltsága mellett a leginkább foglalkoznak társadalmi szerepvállalásukkal és szociális érdekekkkel is. „Az ATEN több mint 20 éves fennállásának és munkájának elismerését jelenti a díj”, mondta Kevin Chen az ATEN International elnöke.

Kulcsszavak: +céginfo Aten

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2021 harmadik negyedévében az OPPO Európában 45 százalékos éves növekedést ért el

A Canalys* piackutató adatai szerint 2021 harmadik negyedévében az OPPO növekedés tekintetében minden versenytársat maga mögé utasított a közép- és kelet-európai régióban, az olyan fontos piacokon is mint például Románia (+130% év/év), Törökország +60% (év/év), vagy Lengyelország (+44%/év). Az összességében 45 százalékos éves növekedés rávilágít az OPPO  egyre nagyobb népszerűségére a régióban, illetve hozzájárult ahhoz, hogy a márka megszilárdítsa pozícióját Európa negyedik legnagyobb okostelefon-gyártójaként.

2021. december 8. 12:29

6,5 milliárdos közbeszerzést nyert a Delta Systems

Jelentős értékű, 6,5 milliárd forintos közbeszerzés nyertese lett a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Delta Systems Kft. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) harmincezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök nyolc megye köznevelési intézményeiben járulnak hozzá az oktatási szektor digitális felzárkóztatásához. 

2021. december 8. 11:10

Az Eplan bemutatta az eManage új, kibővült funkcionalitású verzióját

Az eManage ingyenes verziója már korábban is lehetővé tette a felhasználók számára az Eplan Platform projektek felhőkörnyezetben történő feltöltését, megosztását és kezelését. Az Eplan most bemutatta a szoftver teljes funkcionalitású verzióját, amely lényegesen több hozzáadott értéket tartalmaz: a felhőben elérhetők a törzsadatok, valamint a kiegészítő dokumentumok, a kapacitást pedig nagyobb teljesítmény növeli. Az OEM-eket, rendszerintegrátorokat, gépgyártókat és üzemeltetőket összekapcsoló alkalmazás középpontjában az együttműködés áll.

2021. december 8. 09:47

Stratégiai együttműködésre lép a MiR és a Logitrans

Az új megoldások egyesítik a MiR autonóm mobil robotok (AMR) terén szerzett tájékozódási és szoftveres szakértelmét a Logitrans több évtizedes anyagmozgatási tapasztalataival, hogy új szintre emeljék a raklapok szállításának folyamatát.

2021. december 7. 19:01

Csúcson a családi vállalkozások

Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából. A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos Magyarországon is ismert márka szerepel, mint például a francia Decathlon, a német Bosch, a svéd H&M, az olasz Ferrero vagy az osztrák Red Bull. A társaságok többségének azonban még fel kell készülnie a vezetői generációváltásra ahhoz, hogy megőrizzék versenyképességüket.

2021. december 7. 16:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy évtized alatt 260-szorosára nőtt a mobil adatforgalom

2021. december 8. 18:01

December elején nyit az első magyar kriptotőzsde

2021. november 30. 21:13

Dr. Charaf Hassan a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának új elnöke

2021. november 18. 16:49

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

2021. november 9. 21:45