Svédországban feltették az internetre a Raoul Wallenberggel kapcsolatos dokumentumokat
A kutatható adatbázis, amelyben megtalálhatóak a korábban nyomtatásban megjelent írások, megkönnyíti a mind a kormány, mind magánintézmények kutatói számára a munkát, akik a II. világháború idején több ezer zsidó életét megmentő svéd diplomata ügyét kívánják tanulmányozni - közölte a kezdeményezés vezetője, Harald Hamrin nyugalmazott diplomata.
A Budapesten diplomataként dolgozó Wallenberg feltehetően legkevesebb 20 ezer ember életét mentette meg a világháború alatt. A szovjet csapatok 1945-ben vették őrizetbe, és a feltételezések szerint a fogságban halt meg, bár halálának időpontja és körülményei továbbra sem tisztázottak.
A svéd külügyminisztérium Wallenberg-dossziéja több mint 10 ezer oldalnyi dokumentumot tartalmaz. Vannak közöttük a vasfüggöny leomlása után közzétett szovjet dokumentumok is, közöttük egy vitatott jelentés, amely szerint Wallenberg 1947 júliusában halt meg szívroham következtében egy szovjet börtönben.
Hamrin közölte: a dokumentumok interneten hozzáférhetővé tételével ébren akarják tartani a Wallenberg-ügy iránti érdeklődést, és ösztönözni kívánnnk magánszemélyeket új dokumentumok felkutatására.
Az adatbázis csak svéd nyelven elérthető, de Hamrin szerint ez nem jelent gondot, hiszen a Wallenberg-kutatók nagy része alapszinten elsajátította ezt a nyelvet.
Az adatbázisból hiányoznak azok a KGB-jelentések, amelyeknek kiadását a Kreml továbbra is elutasítja - mondta el Hamrin, aki emlékeztetett, hogy Borisz Jelcin elnöksége idején, az 1990-es években számos levéltár megnyílt a kutatók előtt, de utóda, Vlagyimir Putyin alatt gyakorlatilag semmi újat nem kaptak Moszkvától.
A Wallenberg-adatbázis itt érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- 20 dolláros indiai néptelefon
- Az online udvarlási szokásokat vizsgálta a Microsoft
- Kattints rá 50+
- Netrekész programok az internethasználat terjedéséért
- Külsős fejlesztőket is beenged rendszerébe a MySpace
- Szövegfelolvasó mobilszoftver vakoknak
- "Kreatív kapitalizmust" szorgalmaz Bill Gates
- Megalakult az e-Befogadás és Információs Társadalmi Fórum
- A világ előrehaladása az információs társadalom terén - letölthető az ITTK összefoglaló jelentése
- Bécs: egymillió euró új internetes megoldásokra
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!