IBM mainframe négymagos processzorral

Széll Zoltán, 2008. február 28. 11:20

Az IBM új processzorral és új megoldásokkal, új „életet lehelt” a „megkövesedett”, ’mainframe’ néven ismert nagy számítógépekbe. A Kék óriás most bevezette a z10 modellt, amely az első olyan IBM mainframe, mely négymagos processzort használ. A CPU lapka 4,4GHz-es órajellel működik.

Az IBM szóvivője elmondta, hogy a z10 teljesítménye az előző z9-osztályú rendszerének a kétszerese és meghaladja 1500 x86 szerver teljesítményét, de ehhez 85 százalékkal kevesebb energiát és kevesebb helyet használ. Olyan feladatok, amelyek jelenleg 3900 PC szerveren futnak egy konszolidációval 33 z9 masinán, vagy most 16 z10 rendszeren futtathatók.  Az új mainframe az első IBM rendszer, amelyen fut az Open Solaris. Ez a Sun Microsystems által fejlesztett nyílt forrású operációs rendszer. A z10 rendszeren a z/OS operációs rendszer fut, de a nyílt forrású kódok széles választéka is futtatható. Az IBM becslése szerint a felhasználók több mint 28 százaléka Linux operációs rendszert és több mint 47 százaléka Java programokat is használ majd. A z10 rendszer 1-64, 4,4GHz-es négymagos processzort, míg elődje a z9, csak 54, 2,0GHz-es lapkát tartalmaz. A lapkák új mag konstrukción alapulnak, de ezeken ennek ellenére csak egy szál futtatható. Az IBM mérnökei laboratóriumban már dolgoznak a többszálú mainframe technológián, fejlesztenek egy megoldást a tandem kódok futtatására a z-sorozatú rendszereken és továbbfejlesztik a többmagos Cell processzort. A z10 csúcskonfiguráció 64 négymagos processzort és 1,5TB memóriát tartalmaz.

Kulcsszavak: szerver IBM

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja a Matcha Green termékcsaládot

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a Ceres 300 TG ARGB Matcha Green közepes toronyházat és az ARGENT E700 Matcha Green valódi bőr gamer széket. 

2023. december 2. 17:50

Az AGON by AOC két új 34 hüvelykes ultraszéles gaming modellt mutat be

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT tartozék márkája – büszkén mutatja be két új 34 hüvelykes (86 cm) gaming monitorát az ultraszéles monitorok rajongóinak: az AOC GAMING CU34G2XE/BK-t és a gyorsabb, nagyteljesítményű testvérét, a CU34G2XP/BK-t. Ezeket a monitorokat úgy tervezték, hogy kiszélesítsék a magával ragadó játék eddigi határait és kiemelkedő értéket is nyújtsanak. Mind a CU34G2XE/BK, mind a CU34G2XP/BK megfizethető műszaki mérnöki látvány, amely a játékosoknak panorámikus játékteret és magas teljesítmény-paramétereket kínál.

2023. december 2. 14:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04