Új vezetés a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért élén
Új vezetést választott november 25-én megtartott harmadik közgyűlésén a 2005-ben alapított Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért.
A hazai elektronikus – elsősorban internetes – kereskedelemmel foglalkozó cégeket és szakembereket tömörítő Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért 2008. november 25-én Budapesten tartotta éves közgyűlését, amely egyúttal a szervezet történetében az első tisztújító közgyűlés is volt. Dr. Bőgel György leköszönő elnök, a CEU tanára, értékelő előadásában sikeresnek nevezte a szövetség tevékenységét, amely az elmúlt három évben tíz különböző szakmai konferenciát és egyéb rendezvényt szervezett, több kormányzati előkészítő és érdekegyeztető fórum munkájában vett részt. A SzEK nevét a tavaly novemberben a Google-lel közösen, az internetes marketingről rendezett nagy sikerű konferencia tette szélesebb körben is ismertté.
A közgyűlés elfogadta a szövetség 2007-es tevékenységéről szóló beszámolót, majd megválasztotta az új tisztségviselőket, akik 3 évre szereztek mandátumot munkájukhoz. A SzEK új elnöke Kis Ervin Egon korábbi alelnök, e-commerce tanácsadó, az egyik első hazai internetes áruház alapítója lett, alelnökei: Hernádi Gábor a Netpincért és a Klikkmániát is üzemeltető Viala Kft-től, és Nagy Sándor a G'Roby Netshop Kft. ügyvezetője. Mindhárman alapítói is voltak a SzEK-nek 2005-ben.
Elnökségi tagként működik tovább dr. Bőgel György, aki mellett Csáki Zoltán, a C.Enter Kft. ügyvezetője, a közgyűlés levezető elnöke képviseli még az alapítókat. Az elnökségbe került új tagok: Gerő Viktor (Vatera.hu Kft.), Sztípity Róbert (Data-Object Bt.) és Vértes János (Adverticum Zrt.).
A SzEK közgyűlésén megválasztott további tisztségviselők: Szutor Bernadette titkár, Kis György és Kovács Lóránt ellenőrző bizottsági tagok.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezető a HP Magyarország nyomtatási üzletágánál
- Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél
- Új HR-menedzser a Canon Hungária Kft.-nél
- Laufer Tamás az Informatikai Vállalkozások Szövetségének új elnöke
- Klotz Tamás csatlakozott a Microsoft közigazgatási csapatához
- Új marketingvezető a Canon hazai csapatában
- Sigvart Voss Eriksen a Pannon új CMO-ja
- Távozik a Pannon CMO-ja
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új műszaki vezérigazgató-helyettes a Telenornál
A Telenor műszaki vezérigazgató-helyettesi posztját június 1-től Sepsi Zsolt tölti be. Elődje, Huszlicska József Norvégiában, a Telenor Csoportnál folytatta pályafutását.
EuroCloud Day: a kormányzat is spórolhat a cloud computing megoldásokkal
A cloud computing megoldásokkal, azaz az igény szerint felhasználható online informatikai szolgáltatásokkal nem csak a vállalatok, de a kormányzat is jól járhat, mivel az költséghatékonyabb lehet, miközben agilisabbá és innovatívabbá is teheti a közszféra intézményeit – derül ki az EuroCloud Magyarország stratégiai alapvetéséből, amelyet a május 23-i – összesen 14 európai városban, köztük Budapesten megrendezendő – EuroCloud Day 2012 rendezvényen ismertetnek majd.
Svájci forrásból fejlesztik a Felső-Tisza árvízvédelmi információs rendszerét
A Svájci Államszövetség közel 77 millió forint összegű támogatásából három új hidrológiai mérőállomást hoznak létre és kapcsolnak be a magyar-ukrán közös távmérő rendszerbe, továbbá növelik a számítógépes árvízvédelmi elemzés kapacitását, valamint 30 darab úgynevezett EDR (Egységes Digitális Rádiórendszer) készüléket telepítenek a hálózathoz.
A családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval
A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval a telekommunikációs tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. számításai szerint, a cég úgy véli, ahogy tehetik, a szolgáltatók az új adót az ügyfelekre terhelik.
Új adó terheli a magyar távközlési szektort
Magyarország Országgyűlése 2012. május 18-án törvényt fogadott el távközlési adó bevezetéséről 2012. július 1-jétől határozatlan időre. Az adó a távközlési szolgáltatókat terheli, vezetékes és mobil hangforgalmuk valamint mobil SMS/MMS forgalmuk alapján. A törvény alapján a Magyar Telekom Csoportot 2012-ben várhatóan megközelítőleg 10 milliárd forint távközlési adó terheli.



