Cliq: szoftverrel térne vissza Motorola

Kiss Ádám Zoltán, 2009. szeptember 14. 08:09

A vállalat kiadta az év nagy dobásának szánt okostelefonját, ám a szép reményeket nem a hardverhez, hanem az Android operációs rendszerhez fűzik.

A Motorola lassan évek óta küzd mobil részlegével. Az egykor a cégnél húzóágazatnak számító részleg a Razor telefonok sikere óta nem tudott érdemi eredményeket felmutatni, és már többször akár megszüntetése is felmerült. A vállalatnál most úgy döntöttek, hogy megpróbálnak új lendületet adni a túlzsúfolt piacon helyét kereső cégrésznek. Ennek eszköze a Cliq nevű okostelefon, melynek legnagyobb dobása, hogy a nagy gyártók közül az egyik elsőként adaptálja az Android operációs rendszert. Az újdonságot személyesen bemutató vezérigazgató Sanjay Jha sem a hardveres oldalt domborította, hiszen a készülék a mára hagyományossá vált szétcsúsztatható kvázi teljes billentyűzetes modell. A nagy dobás egyértelműen nem is saját fejlesztés, hiszen az Android a Google terméke, ám kihasználásában valóban rengeteg lehetőség van. A Motorola piaci visszaesésének például egyik fő oka a felsőbb kategóriában az Apple iPhone-jának két évvel ezelőtti megjelenése volt. Ebben a kategóriában azóta is nehéz igazán nagy dologgal előjönni, ám az Android már csak az újdonság ereje miatt ilyen lehet. A szoftver szabadon fejleszthető, és képességeire jellemző, hogy már mini noteszgépek operációs rendszereként is kipróbálták, bár erre a platformra a Google később egy külön rendszert tervez bemutatni. Az elemzők szerint a Cliq-el kijelölt út egyben előremenekülés is, mivel a Motorola mobil vállalatrészét jelenlegi állapotában gyakorlatilag csak megszüntetni lehetne, értékesíteni aligha.



 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50