Három hónap múlva végleg véget ér a Windows 2000 támogatása

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 14. 08:45

Három hónap múlva, azaz július 13-val végleg megszűnik a Windows 2000 terméktámogatási szolgáltatása. A Microsoft elsősorban üzleti célokra szánt operációs rendszerét a szerverek 3,7 százalékán, azaz mintegy 61 ezer gépen használják a világon.

A terméktámogatás vége után a szoftverek továbbra is használhatók maradnak, azonban a havi rendszerességgel kiadott biztonsági frissítés erre a verzióra már nem lesz elérhető.

 A támogatott szoftverek köréből a Windows XP 1-es és 2-es szervizcsomagja, illetve a Windows Vista végleges (RTM) verziója is kikerül. Azok a Windows-verziók, amelyek támogatása megszűnik, nem kapnak több programfrissítést a Windows Update szolgáltatáson keresztül. Ez a vírusok és kémprogramok elleni biztonsági frissítésekre is vonatkozik. A Microsoft ezért azt javasolja, hogy aki teheti, a határidő előtt frissítsen az adott rendszerhez megjelent újabb szervizcsomagra.

 A Windows XP első kiadásának általános terméktámogatása egy évvel ezelőtt járt le. Júliustól kizárólag a Windows XP SP3-as szervizcsomaghoz készült frissítések érhetők el.

 A magyarországi netezők közel 80 százaléka továbbra is a Windows XP-t használja, az újabb operációs rendszer beszerzését viszont akár 2014 nyaráig is elhalaszthatják, mert az XP támogatása csak ekkor jár le.

 A Windows Vista végleges (RTM), azaz szervizcsomag nélküli rendszerének támogatása 2010. április 13-án jár le, ezt követően kizárólag a SP1 és SP2 szervizcsomagokra érvényesek a terméktámogatási szolgáltatások.

 Statisztikák szerint a magyarországi netezők közel 11,5 százaléka tért át a Microsoft legújabb operációs rendszerére. A Windows 7 használóinak száma csaknem 1 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, miközben a Vista- és XP-használók száma együttesen ugyanilyen arányban csökkent.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás