Több év anyagával bővült az Erdélyi Magyar Adatbank

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 7. 11:11

Több mint 22 ezer tétellel bővült a romániai magyarság kronológiája: mostantól valamennyi, 2003 és 2006 közötti fontos esemény is elérhető az Udvardy Frigyes által összeállított Erdélyi Magyar Adatbankban.

A 2005 óta elérhető Erdélyi Magyar Adatbank mostantól összesen több mint 62 800 tételt tartalmaz - írja a www.transindex.ro című kolozsvári hírportál. Az erdélyi magyarság történetével foglalkozó adatbank az 1990-től 2006-ig terjedő időszakot öleli fel, és most bővült a 2003 és 2006 közötti időszak információival. Az adatbázis részletes sajtószemle, a majdnem két évtizedes időszakból napi rendszerességgel rögzít valamennyi lényeges romániai magyar történést. Az általános, illetve az évek és hónapok szerinti keresési lehetőség mellett az intézmény-, név- és helységnévmutatók könnyítik a használatát.

 A politikai eseményeken kívül a kronológiában helyet kaptak a kulturális élet eseményei is. A szerkesztő, Udvardy Frigyes fontosnak tartja nyomon követni, hogy mi történik a szórványban, az egyházaknál, az oktatásban, a magyar intézményekben, a kis településeken és a moldvai magyaroknál, ugyanakkor figyel a kisebbségellenes megnyilvánulásokra is.

 Udvardy Frigyes az egykori Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH)sajtóosztályának volt a munkatársa. Már a nyolcvanas évek második felétől foglalkozik az erdélyi magyar kisebbség életének dokumentálásával. Az Erdélyi Magyar Adatbank folyamatosan bővül, és az olvasóktól is várja az észrevételeket a szerkesztő - írja a Transindex.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már nincs messze, hogy kriptovalutában kapjuk a jutalompontokat

A kereskedelem régóta jól bevált marketingeszközei a vásárlások után járó jutalompontok, hűségpontok, kuponok. Hamarosan azonban könnyen lehet, hogy a matricák és vonalkódos cetlik helyett kriptovalutát kaphatnak majd az emberek. Legalábbis ezen dolgozik a Crypto Chip Token (BVC) csapata, felhasználva az elérhető legmodernebb blokklánctechnológiát és a nagyforgalmú webshopon történő tesztelés lehetőségét.

2022. október 3. 16:47

Miért éri meg NVMe SSD-re váltaniuk a vállalatoknak és a tartalomgyártóknak?

A digitális átállással világszerte exponenciálisan nő a használatban lévő technológiai eszközök száma és az online tevékenység mértéke, különösen a felhőben. Ezzel a növekedéssel párhuzamosan erősödik a digitális szolgáltatások iránti kereslet, valamint az igény a nagyobb adatfeldolgozási teljesítményre és a fejlettebb adattárolási protokollokra, hiszen a kezelt adatmennyiség bővülése fokozódó nyomást gyakorol az üzleti környezetre. 

2022. október 3. 15:01

A nyár végével sincs megállás a lakossági klíma-piacon

Nincs idő pihenésre a nyári főszezon után a klímás cégeknél – folyamatosan érkeznek a megrendelések annak ellenére, hogy betört az országba a hideg időjárás. A szakemberek arra számítanak, hogy egész ősszel érkeznek majd megkeresések és sokan már téli telepítéseket is beírtak a naptárba. A jelenség kialakulásában többek között a rezsiárak emelkedésének és a kedvezményes H tarifának van szerepe.

2022. október 3. 12:39

Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem Honfy József Rádióamatőr Klubja megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél messzebb élő rádióamatőrökkel vegyék fel a kapcsolatot rádióhullámok segítségével. A hallgatók legutóbb nem kisebb kísérletre vállalkoztak, minthogy távoli országokat a Holdon keresztül érjenek el.

2022. október 3. 11:20

Repülő Iskola: rendhagyó matekóra kilencedikeseknek

A tanárhiányt, a rosszul fizetett pedagógusuk helyzetét semmiképp nem oldja meg, de talán a diákok gondolkodáshoz és tanuláshoz való jogának biztosításához hozzájárulhat A Gondolkodás Öröme Alapítvány legújabb kezdeményezése, amelynek keretében a matematikát kedvelő lelkes kilencedikes diákoknak hirdettek meg olyan 3 órás kedvcsináló foglalkozásokat, amelyek célja megmutatni a matematika játékos és gondolkodtató arcát.

2022. október 3. 11:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38