Az 50 legjobb weboldal – család és gyerekek
Az elsősorban anyukáknak szóló CafeMom oldalnak már a neve is azt sugallja, hogy kellemes kikapcsolódást nyújt, akár egy virtuális kávéház. A beszélgetések és játékok mellett természetesen tanácsokat is kérhet az idelátogató illetve új barátokat szerezhet.
A gyerekeknek szóló oldalak közül a TIME szerkesztői a Poptropica portált választották a legjobbak közé. Az oldalt havonta mintegy egymillió gyerek látogatja. Az oldal érdekessége a különböző fejlesztő játékokon és oktatóprogramokon kívül, hogy a chat opciót választva csak megadott „család-barát” kérdések közül választhatnak, a szabad beszélgetés nem lehetséges, így próbálják megóvni – legalább ezen az oldalon – a gyerekeket az interneten való érintkezés veszélyeitől.
A „Kérdezz, felelek mindenre!” könyv online megfelelője a Wonderopolis , ahol a gyerekek választ kaphatnak az őket érdeklő kérdésekre, legyen szó akár a radír működéséről vagy a barátságkarkötő elkészítésének módjáról. Két weboldal kapott helyet még ebben a kategóriában, melyek azonban nem csak családok számára lehetnek érdekesek.
Az új Proust oldalon az eltűnt idő nyomába eredhetünk, akárcsak az oldal névadója által írt regény főhőse. Míg a Facebook egyfajta napló, a jelenről szól, a Proust egyszerű kérdései alapján felidézhetjük és megoszthatjuk emlékeinket. Szintén az emlékekről szól a Dear Photograph weboldal, de itt a régi fényképeinket helyezhetjük a mai környezetbe, ezáltal egészen új és érdekes vizuális hatást elérve.
Kapcsolódó cikkek
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Együttműködési megállapodást kötött az ORFK és az NMHH
- Egyre fiatalabbak használják szülői felügyelet nélkül az internetet Lengyelországban
- Oktatóközpontot alakít ki a médiahatóság a nethasználó fiataloknak
- A brit gyerekek csaknem fele használja a Facebookot
- Megtízszereződött Csehországban az internetes gyermekzaklatás
- Telenor a gyermekeket érő internetes erőszak ellen
- Netezzünk együtt… biztonságosan! Safer Internet Day (SID) 2012
- Újabb integrált ajánlatok a T-Home és a T-Mobile kínálatában
- UNICEF-felmérés a gyermekeket érő internetes erőszakról
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.