Infograph kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Infograph
Egyesül a graphIT Kft. és az Infograph Kft.
A mérnöki informatika területén dolgozó két nagymultú hazai cég, a graphIT Kft. (korábban Intergraph Magyarország) és az Infograph Kft. között létrejött megállapodásnak megfelelően az Infograph Kft. beolvad a graphIT Kft-be, mely a jövőben továbbra is graphIT Kft. néven fog működni. Az egyesülés révén a graphIT a magyar piac egyik legjelentősebb GIS és CAD/CAM rendszerekkel foglalkozó vállalkozása lesz, melynek idei várható összevont árbevétele meghaladja a félmilliárd Ft-ot.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.