Naprendszeren kívül a Voyager-1

Czipperer Dia, 2013. szeptember 14. 21:05

A harminchat éve az űrben keringő űrszonda, a Voyager-1 elhagyta a Napendszert, ami nem kis szenzációnak számít, ugyanis ez az első olyan szerkezet, amely ilyen messzire jutott.

A NASA csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy a Voyager-1 a csillagközi térben kering, nagyjából 19 milliárd kilométerre a Naptól. Ezzel a harminchat éve keringő szerkezet az első olyan ember alkotta gépezet, amely elhagyta a Naprendszert.

  

Az új adatok azt bizonyítják, hogy az űrszonda egy éve a csillagközi térben folytatja útját. Az Iowai Egyetem tudósai csütörtökön publikálták a Science folyóiratban, hogy a Voyager-1 2012 augusztusában hagyta el a Naprendszert, így olyan helyeken jár, ahol eddig még egyetlen hasonló eszköz sem.

 

Jelenleg az űrszonda 60 ezer kilométer per órás sebességgel száguld, és a rendkívüli távolság miatt a küldött rádiójelek 17 óra alatt teszik meg a távolságot. 

 

 

Az MTI összeállításában arról olvashatunk, hogy a tudósok a Voyager-1 által 2012. augusztus végén küldött adatok elemzésekor lettek figyelmesek arra, hogy drasztikusan csökkent a Nap által generált töltött részecskék száma, ugyanakkor a csillagközi részecskék száma hozzávetőleg 10 százalékkal nőtt. E két tényező alapján már akkor sokan úgy vélekedtek, hogy a Voyager-1 átlépett a csillagközi térbe, voltak azonban, akik azt hangsúlyozták, hogy mivel az űrszondát körülvevő mágneses tér orientációja nem változott, a Voyager-1 még mindig a Naprendszer fennhatósága alatt áll.

 

2020-ra azonban a Voyager egyre nehezebben jut majd energiához, 2025-re pedig kifogy a radioaktív plutóniumból.  Ám útját tovább folytatva nagyjából 38 év múlva halad majd el C+79 3888 katalógusjelű nap mellett, amely a Kis Medve csillagképben található. Útja során pedig magával visz egy arannyal bevont lemezt is, mely A Föld hangjai címre hallgat.

 

Forrás: MTI, NASA.gov

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32