Ismét a tiszta energia győzedelmekedett
Idén is számos környezetbarát jármű versenyzett az MVM Energia Futamon, amely az Európai Mobilitási Hét kiemelt rendezvénye volt. A különbböző napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi téren csaptak össze.
Kilenc kategóriában, több mint 50 alternatív hajtású, környezetbarát jármű versenyzett az MVM Energia Futamon Budapest szívében. A napenergiával, sűrített levegővel, akkumulátorral és emberi erővel hajtott járművek, átalakított, környezetbarát szériaautók, különleges prototípusok, versenyautók, valamint elektromos gokartok tucatjai robogtak végig a város egyik legimpozánsabb terén a harmadik budapesti MVM Energia Futamon, amelyet több ezren követtek figyelemmel a helyszínen és az internetes közvetítés segítségével.
A fiatal mérnökök által fejlesztett futurisztikus járművek nem csupán a győztesnek járó elismerésért küzdöttek. A versenyző csapatok fejlesztéseiken keresztül bemutatták, hogy a károsanyagkibocsátás-mentes közúti közlekedés megvalósítható, elérhető és feltétlenül szükséges a környezetbarát jövő, a fenntartható fejlődés érdekében. A folyamatosan megújuló seregszemlén évről-évre több felsőoktatási intézmény indít csapatot különböző kategóriákban. Idén már országszerte öt jelentős műszaki hagyományokkal rendelkező egyetem csapata versengett.
A rendezvény célja mellett több magyar híresség is kiállt. A hírességek Famous Futamán a címvédő Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó mellett Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus harmadszor szállt ringbe, az idén másodszor induló Lepe, a Balkan Fanatik frontembere és Horváth Gáspárral, az Irie Maffia zenei vezetője, Janicsák Veca énekesnővel, Delov Jávorral, a Random Trip alapítójával és Csipával, a Hooligans énekesével a halk, mégis nagyon gyors elektromos gokartokkal. A nem mindennapi száguldást szoros küzdelemben Kokó nyerte, megvédve bajnoki címét, Kozmann György, Delov Jávor és Janicsák Veca előtt.
Az MVM Zrt. meggyőződése, hogy a lakosság környezettudatos gondolkozását leginkább úgy formálhatjuk, ha lehetőséget teremtünk arra, hogy élményszerűen, személyes tapasztalás útján ismerkedjenek meg a ma és a közeljövőben elérhető, tiszta üzemű, alternatív hajtású járművekkel.
A rendezvény egyik legnépszerűbb versenyén, a napenergia meghajtású járművek és tanulmányautók futamán a napelemes meghajtást emberi erővel kombináló hibrid jármű, a Pannonrider 4.0 végzett az élen. A tervező-versenyző elmondta, hogy a jármű nem csak gyors, de költséghatékony, csendes, és energiatároló képessége miatt sötétben is üzemel.
Kapcsolódó cikkek
- Ozone Zöld-díj 2013
- Környezetbarát járművek versenye – MVM Energia Futam
- Sugárhajtómű alkatrészek a nyomtatóból
- Európában először hazánkban mutatkozik be az LG újgenerációs VRF megoldása
- Magyarország jó úton jár a megújuló energiaforrások hasznosításában
- „Öko” iskola épül Tel-Avivban
- Neten is lehet szavazni a nemzetek sajtversenyére
- SMS Racing – nem mindennapi autós játék [Videó]
- Mérnökhallgatók versenyautói versengenek a győr-gönyűi kikötőben
- Öt csillag a Tesla "S"-nek
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit a Bosch mérnökei
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában számtalan jövőbemutató autóipari fejlesztés zajlik, melyek a vezetés biztonságát és kényelmét szolgálják. Az egyik leghasznosabb extrát jelentik a parkolást segítő rendszerek, a Bosch szakemberei pedig már olyan járműveket fejlesztenek Budapesten, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek parkolni. Ehhez minden részletre kiterjedő tesztelésre, az autók szigorú „oktatására” van szükség. A jövő autóinak titkait tárja fel a Bosch Magyarország Podcast aktuális adása, melyben a parkolási megoldások fejlesztésének legaktuálisabb és legizgalmasabb kérdései kerülnek reflektorfénybe.
EY: csak átmeneti a megtorpanás az elektromos autók piacán
Lassulás tapasztalható idén a tisztán elektromos, hibrid és plug-in járművek (EV) iránti globális kereslet növekedésében – derül ki az EY 28 ország 19 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. Az elektromobilitás előretörése miatt a megtorpanás várhatóan csak ideiglenes és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – emeli ki Szűcs Tamás, az EY autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
OMV: 2025 végéig országszerte elérhető lesz az ultragyors töltőhálózat
Országszerte 15 helyszínen már igénybe vehetőek az OMV új gyorstöltői. A társaság még idén megduplázza ultragyors töltéssel üzemelő töltőállomásai számát, 2025 végéig pedig közel 50 helyszínen összesen 80 villámtöltő pont működik majd az országban. A töltők legalább 100 kW teljesítmény leadására képesek, ami később több helyszínen akár a 200 kW-ot is elérheti, a hálózati kapacitás függvényében. Az OMV saját applikációt is fejlesztett a töltőkhöz, amiben most különleges akciókkal várja az autósokat.
Elektromobilitás: több mint egymillió töltőállomáshoz kínál hozzáférést a Bosch világszerte
Az elektromos autónk gyors, kényelmes és – ami a legfontosabb – bárhol rendelkezésre álló töltése: az elektromos autók vezetői számára világszerte mindez gyakran sokkal inkább vágy, mint valóság. A hatótáv és a költségek mellett a töltés az e-autósok egyik legfőbb gondja, ahogy az a Német Energia- és Vízgazdálkodási Szövetség (BDEW) tanulmányából is kiderül.