Automatizált közüzemi fogyasztási adatfogadó rendszert fejleszt a Nextent Zrt.
Automatizált közüzemi fogyasztási adatokat fogadó rendszert fejleszt a Nextent Informatika Zrt., az egy éve indult programot az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió 90,7 millió forinttal támogatja.
A Nextent közleménye szerint 2014-ben tervezik a rendszer piaci bevezetését, jelenleg több közüzemi szolgáltatóval tárgyalnak. A technológia más területen is használható, minden olyan szolgáltatónál, amelyiknek az ügyfelek adatairól folyamatos információra van szüksége. A megoldással a cég a nemzetközi piacon is meg szeretne jelenni. A k+f projekt a cég miskolci térségben található innovációs központjában valósul meg, a Nextent az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter egyik tagja.
A Nextent Informatika Zrt. több mint 50 dolgozót foglalkoztat, árbevétele a cégadatok szerint 2011-ben meghaladta az 1,4 milliárd forintot, míg 2012-ben 579,6 millió forint volt. A cég tájékoztatása szerint a 2011-es kiugróan magas árbevételnek számít, az egyetlen fővállalkozói projektnek köszönhető. A Nextent szerint az árbevétele 2013-ban az előzetes adatok alapján meghaladta a 2012-est.
Kapcsolódó cikkek
- Elégedett a Telenor ügyfélszolgálat az érzelemfelismerő szoftverrel
- Táblagépekre, mobiltelefonokra volt a legtöbb fogyasztói panasz decemberben
- Szolgáltatókhoz és gyártókhoz ragaszkodnak a magyar mobiltulajdonosok
- Elindult a Samsung „Launching people” kampánya
- Nextent – elkészült a vulgaritást érzékelő motor
- A napjuk felét médián lógva töltik a fiatalok
- Június 12-én lesz az Országos Marketing konferencia
- A feszült ügyfélszolgálati beszélgetés a múltté: itt van a Nextent érzelemfelismerő szoftvere
- Megváltozott fogyasztói szokások a piaci résztvevők szemszögéből
- A nők aktívabb okostelefonhasználók
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.