A kínaiak egyre többet költenek az interneten

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 20. 13:55

Töretlenül nő a kínaiak internetes költése: a kelet-ázsiai ország lakosai tavaly mind értékben, mind mennyiségben többet vásároltak a korábbinál a világhálón - mutatnak rá a hétvégén kiadott iparági jelentések.

Az internetes trendeket vizsgáló pekingi iResearch tanácsadócég adatai szerint tavaly egész év során minden korábbi rekordot megdöntve 1,85 ezer milliárd jüant (68 ezer milliárd forint) tett ki az online kereskedelem értéke Kínában. Ez 42 százalékos növekedés, meghaladja az elmúlt fél évtized átlagos 30 százalékos bővülési ütemét, lassulás ugyanakkor az éves bázison 66 százalékos 2012. évi erősödés után.
 

Az iResearch jelentésében úgy fogalmaz: a lassulás oka az, hogy a kínai e-kereskedelmi piac új fázisba lépett, és a fejlődés után az érés szakasza indult el. Előrejelzésük szerint a piac a következő években egyre szélesedik, 2017-re például a fogyasztási cikkek felét az interneten vásárolják majd, a kereskedelem értéke pedig immár a négyezer milliárd jüant (150 milliárd forint) is meghaladja majd - állítja a jelentés.
 

A legnagyobb e-kereskedelmi szereplő, az Alibaba hétvégi jelentése szerint a kínaiak évről évre mennyiségben és értékben is egyre többet költenek a világhálón. Legaktívabbak a dél-kínai Kuangtung, a kelet-kínai Sanghaj és Csöcsiang tartomány, valamint a főváros lakói. Az átlagos éves költés az idén a 10 ezer jüant (370 ezer forint) is meghaladta, de számos olyan térség is akad - elsősorban a legfejlettebb kelet-kínai régióban -, ahol több mint egymillió jüant (37 millió forint) is elköltöttek az online térben.
 

A legnagyobb városok mellett jellemzően nagy mértékben nőnek a vidéki kisvárosokból érkező megrendelések, ezek a térségek a világhálóra kapcsolódással ígéretes bővülési lehetőséget jelentenek a cégeknek, amelyek sokszor kifejezetten ehhez alakítják vállalati stratégiájukat.
 

A piac bővülését a netezők táborának további erősödése is előrevetíti. A kínai internet információs központ (CNNIC) adatai szerint a kelet-ázsiai ország internetezőinek száma a 618 milliót is meghaladta december végével bezáróan, fél év alatt csaknem 5 százalékot bővült.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32