A vártnál kisebb nyereség a Samsungnál
A dél-koreai óriást továbbra sem kell félteni, de az elemzők várakozásait kissé alulmúlták 2014 második negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményei. Az áprilistól júniusig tartó időszakban átlagos tablet eladások és visszafogott, lassú terjeszkedés jellemezte a céget az okostelefon-piacon, így „csak” 51,4 milliárd dolláros bevételt, s 7,1 milliárd dollárnyi tiszta nyereséget tudott felmutatni. A vállalat optimistán tekint a jövőbe.
Bár profittal zárta a Samsung a második negyedévet, jócskán alulmúlta a várakozásokat. A csökkenés oka részben azzal magyarázható, hogy egyre erősödik a verseny a kínai és néhány európai piacon is. Számos gyártó csökkentette a telefonok árait, melyekkel népszerűségük is növekedett. A másik ok pedig a koreai won erősödése a többi valutával szemben.
A vállalat azonban ennek ellenére derülátó a jövőt illetően, pozitív kilátásai vannak a harmadik negyedévre nézve az érkező okostelefonokat tekintve. Úgy vélik, a második negyedév általában gyenge időszaknak számít Kínában. Bár a harmadik negyedévre nézve sem számolnak a piaci részesedés markáns növekedésével, ám az új modellek mellett bíznak abban, hogy új készülékeik – köztük a fémházas, QHD kijelzős Galaxy F – népszerűek lesznek a felhasználók körében.
[Forrás: Recode]
Kapcsolódó cikkek
- A Gartner a legjobbak közzé sorolta a Xeroxot
- Több mint 26 millió Xiaomi mobil talált gazdára 2014-ben
- Augusztustól a magyar üzletekben is kapható a Galaxy S5 mini
- BlackBerry Blend – ahol a platformok találkoznak [Videó]
- Bemutatkozott a Galaxy Tab S
- Jól teljesít a Lenovo
- A Samsung idei sikerei számokban
- Percenként 700 Samsung készülék talál gazdára
- Jól muzsikál mobilfronton az LG
- Egyszerre lesz Android és Windows Phone a HTC telefonokon?
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.