Huawei: hamarosan 100 milliárd szenzor internetezik helyettünk

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 18. 11:12

A Huawei nyilvánosságra hozta elemzését, melyben az áll, hogy a vállalatok informatikai fejlesztései során négy területre, a mobil szélessáv, a felhő alapú számítástechnika, a Big Data és a „tárgyak internete” (IoT – Internet of Things) korszerűsítésére koncentrálnak. A Huawei Global Connectivity Index (GCI) tanulmánya az első olyan mennyiségi elemzés, amely nemzeti és ipari szempontból is vizsgálja a hálózati kapcsolatokat.

William Xu, a vállalat vezető stratégiai marketing igazgatója ismertetette a Huawei Global Connectivity Index (GCI) tanulmányát. Ez az első olyan mennyiségi elemzés, amely nemzeti és ipari szempontból is vizsgálja a hálózati kapcsolatokat. Az index készítése során a Huawei 25 fejlett és feltörekvő ország tíz iparágából, köztük a pénzügyi, a gyártási, az oktatási, a közlekedési és a logisztikai ágazatokból származó adatokat elemzett. A kutatásba bevont országok a világ GDP-jének 78 százalékát, illetve a világ populációjának 68 százalékát teszik ki.

 

A hálózati kapcsolatok fejlesztése hatással van a GDP-re

 

A Huawei 16 különböző mutatót vizsgáló elemzése szerint minden egyes GCI százalékpontos növekedés általában 1,4-1,9 százalékos növekedést hoz az egy főre jutó GDP-ben. A cég GCI vizsgálata így nem csupán azt állapította meg, hogy egy ország távközlési hálózati összekötöttsége összefüggésben van a GDP növekedés értékével, hanem azt is, hogy a fejlődő országoknál a nemzeti össztermék emelkedésénél mindez nagyobb százalékos arányt jelent.

 

A vizsgált országok közül a jelenlegi hálózati összeköttetés és a GDP növekedés mértéke közötti összefüggést tekintve Németország áll a vezető helyen. A német elsőbbség az ország információs és kommunikációs technológiák (ICT) fejlesztésére irányuló erős elkötelezettségének és folyamatos beruházásainak köszönheti, amely versenyképes piacot teremt. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az IKT fejlesztésekre fordított beruházások a fejlődő országok növekedését közvetlenül is felgyorsítják. A Huawei szerint megfelelő központi-állami tervezéssel a potenciális hálózati összeköttetési lehetőségek teljes mértékben kiaknázhatóak és az IKT (infokommunikációs technológia) fejlesztések a nemzetgazdaságok növekedését segítik.

 

A hálózati kapcsolat mint új termelési ágazat

 

A Huawei GCI tanulmánya elemezte továbbá azt is, hogy az egyes vállalatok miként fektetnek be IKT-be, hogyan nyernek értéket belőle és miért van az, hogy míg egyes cégek digitális átalakuláson mennek keresztül, másoknál ez egyáltalán nincs napirenden. A vizsgálat eredményei alapján a vállalatok négy csoportra oszthatóak: átalakulók, stratégák, taktikázók és elmaradók csoportjára. Az átalakulók az üzleti fejlődés alapvető hajtóerejének tekintik az információs és kommunikációs technológiát, és folyamatos beruházásokkal, úttörőként alakítják át IKT modelljeiket. Az átalakulók közé tartoznak az olyan cégek, amelyek a pénzügy, az oktatás, illetve az olaj- és gázipar, valamint a gyártás iparágban dolgoznak.

 

A GCI szerint a vállalatok 65 százaléka tervezi IKT befektetéseinek növelését a következő két évben. A fejlődési rangsor élére pedig valószínűleg a pénzügyi cégek kerülnek, mivel közel háromnegyedük úgy nyilatkozott, hogy több mint 5 százalékkal szeretnék növelni IKT befektetéseiket az elkövetkezendő két évben. A vállalatok informatikai fejlesztései során négy területre, a mobil szélessáv, a felhő alapú számítástechnika, a Big Data és a „tárgyak internete” (IoT – Internet of Things) korszerűsítésére koncentrálnak.

 

A Huawei előrejelzése szerint 2020-ra a globális IKT-kiadások nagyjából 5 000 milliárd dollárra emelkednek. Manapság a hálózaton alapuló IKT technológiák főként támogató rendszereket jelentenek, ám azzal, hogy az IKT egyre inkább a termelési rendszer részévé válik, a mai hagyományos szerepe átalakul, s értékteremtő rendeltetése lesz. A hálózati kapcsolat egy új termelési tényezővé válik a föld, a munkaerő, a tőke és a technológia mellett.

 

A Huawei prognózisai szerint 2025-re közel 100 milliárd hálózati kapcsolat jön létre világszerte, amelyek 90 százaléka nem az emberektől, hanem intelligens szenzoroktól származik majd. Ez a növekedés annak lesz tulajdonítható, hogy a világhálós kapcsolatok jobb kihasználása révén a vállalatok számára lehetőségek tárháza nyílik meg. A hálózati kapcsolatokat hasznosítva korszerűsödnek az üzleti folyamatok, csökkennek a költségek és növelhető a hatékonyság.

 

William Xu, a Huawei vezető stratégiai marketing igazgatója elmondta, bíznak benne, hogy a GCI nem csupán számos ország és iparág ICT beruházásait és fejlesztéseit mutatja, hanem ami még fontosabb, referenciaként szolgálhat az iparági politikát, környezetet meghatározók és a vállalati döntéshozók számára. A Huawei továbbra is szorosan együttműködik iparági partnereivel annak érdekében, hogy megkönnyítse az ember és ember, az ember és gép, valamint a gép és gép közötti hálózati kapcsolatok létrehozását, hogy megteremthessen egy Jobban Összekapcsolt Világot („Better Connected World”).

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32