Idén is díjazzák a legjobb céges honlapokat
Logikus, felhasználóbarát felépítés, funkcionalitás, könnyű kezelhetőség, hasznos tartalom – többek között ezek azok az ismérvek, amelyek a jó honlapot jellemzik. A Budapest Bank harmadszor hirdeti meg az „Üzleti siker honlappal”-díjat kisvállalkozók számára. A pályázat célja, hogy elismerje a legjobb céges weboldalakat és a jó gyakorlatok megosztásával hozzájáruljon más vállalkozások sikereihez is. A korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is elismert szakemberekből álló zsűri értékeli a pályázatokat, de lesz közönségszavazás is, sőt idén először a legjobb weboldallal rendelkező női vállalkozó is különdíjat kap.
Miről ismerszik meg a jó honlap?
A vonzó, ízléses, a kínált szolgáltatáshoz vagy termékhez illeszkedő külső az első belépő, mivel a felhasználó ez alapján szerzi az első benyomásait. Fontos az is, hogy egyszerű legyen eligazodni a weboldalon, hiszen a legtöbben alig néhány percet szánnak egy-egy oldal áttekintésére, és ha a vevő nem találja meg kellőképpen gyorsan azt, amit keres, már tovább is kattintott a következő oldalra.
Nem mindegy az sem, mennyire könnyű rálelni a honlapunkra: például, hogy hányadik helyen jelenünk meg a keresőoldalakon, vagy hogy jelen vagyunk-e a közösségi médiában. Ha pedig már megtaláltak bennünket, érdemes a vevőinket folyamatosan frissülő, hasznos tartalommal ellátni annak érdekében, hogy időről-időre visszatérjenek hozzánk.
Az értékesítést ezen kívül nagyban növelhetik a weboldalon alkalmazott technikai megoldások – így például a webáruház vagy az internetes fizetés lehetősége is.
Idén is elismerik a legjobbakat
A Budapest Bank „Üzleti siker honlappal”-díjára idén harmadik alkalommal jelentkezhetnek a kisvállalkozások, a legjobbak kiválasztása során pedig többek között a fenti szempontokat mérlegeli majd a szakmai zsűri, amelynek tagjai Geszti Péter, az OKEGO kreatív igazgatója, Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Porst Réka, a Meska.hu társalapítója, Koleszár Péter, a Honlap.hu vezető tanácsadója, Kékesi Zsuzsa, a HVG Online divízióvezetője és Erdei Zsuzsa, a Budapest Bank mikro-üzletágának vezetője.
„A Budapest Bank a pénzügyi szolgáltatásokon túl igyekszik olyan eszközöket nyújtani a kisvállalkozások számára, amelyek hatékonyan hozzájárulnak üzletük élénkítéséhez, különösen azokon a területeken, ahol nem rendelkeznek akkora anyagi illetve szakértői kapacitással, mint nagyobb versenytársaik. Hiszünk abban, hogy a megfelelően felépített weboldal kitörési pontot jelenthet egy vállalkozás életében, éppen ezért számos ehhez kapcsolódó szolgáltatást – például honlapkészítést, webáruházat, logisztikai csomagot – kínálunk ügyfeleink számára. Az „Üzleti siker honlappal”-díj évről-évre kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a jó gyakorlatok megosztásával inspirációt adjunk más cégek számára is” - mondja Erdei Zsuzsa, a bank mikroüzletág-vezetője.
A legsikeresebb üzleti honlapok gazdái idén három kategóriában vehetik át a díjat. A fődíj és a női különdíj nyertesét a zsűri választja ki, a harmadik díjazottról pedig a Budapest Bank honlapján novemberben megrendezett közönségszavazás dönt majd. A három kategória győzteseinek nyereménye egy-egy Apple iPad Air táblagép. Ezen kívül a Honlap.hu webfejlesztő cég 100 000 forint értékű szakmai tanácsadást ajánl fel az általa kiválasztott résztvevőnek, a díj médiapartnere, a HVG Kiadó pedig két általa kiválasztott pályázónak egy éves HVG előfizetést, valamint könyvcsomagot nyújt majd át a decemberi ünnepélyes díjátadón.
Az „Üzleti siker honlappal”-díjra 2014. november 7. (hétfő) éjfélig lehet pályázni. A részvétel részletes feltételei a www.budapestbank.hu/honlapdij oldalon olvashatók, és a nevezési felület is innen érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Európa legjobbja a magyar informatikus csapat
- Két tannyelvű iskoláknak hirdetett pályázatot az Epson
- Frekvenciapályázat: új belépő a mobilpiacon
- Mr. Klausz nyerte a Ki Mit Tube versenyt
- Ismét indul a Nikon Photo Contest verseny
- Európai infokommunikációs ötletverseny indult
- A Kaspersky Lab és a Mensa elindítja első közös megmérettetését
- Előadókat keres a YouTube tehetségkutató versenye
- Magyar versenyző is továbbjutott az Electrolux Design Lab elődöntőjébe
- Indul a Big Blog Exchange
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.