A Samsung nem válik meg a mobilrészleg fejétől

Czipperer Dia, 2014. december 1. 14:22

Bár a Galaxy S5 eladások nem hozták meg a várt sikert, a Samsung mégsem válik meg J.K. Shintől, a mobilrészleg fejétől, amely napokig közszájon forgott.

Múlt héten számoltunk be arról, hogy a Samsung zászlóshajó mobilja, a Galaxy S5 nem teljesített túl jól az eladások terén, az S4 a maga idejében kecsegtetőbb számokat produkált. Ennek kapcsán szárnyra kapott a hír, hogy a vállalat megválik a mobilrészleg vezetőjétől, majd néhány nappal később az LG is hasonló lépésre szánta el magát, bár más okokból.
 

 

Kiderült, hogy J.K. Shin marad a vállalatnál, és nem veszi át munkáját B.K. Yoon, a háztartási eszközrészleg vezetője.

 

Bár a Samsung profitja jelentősen lecsökkent a gyenge Galaxy S5 és Note 4 eladásokból fakadóan – a dizájnturbó ellenére –, és a riválisokkal is folyamatosan harcol a dél-koreai vállalat, mégsem döntöttek a menesztés mellett. Pedig több elemző is úgy vélte, hogy vezetőváltás lesz a mobilrészlegen, mert szerintük Shin nem tudja elég gyorsan lecsapni a kínai okostelefon gyártók által feldobott labdákat, és az Apple iPhone-jai is komoly kihívást állítottak a vállalat elé.

 

Lee June, a vállalat szóvivője szerint azonban Shin Jong-kyun jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Samsung a világ vezetői mobiltelefon gyártói közé kerüljön. A mobiltelefon eladások jelenleg a vállalat összprofitjának 60%-át adják (ezért is érezte meg a vállalat ennyire a csökkenést), és Dél-Koreában még mindig a legértékesebb vállalatként tartják számon.

  

Forrás: Timesofindia.com, Engadget.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14