Egymillió hirdetés Háztól-Házig szolgáltatással
Az online hirdetési piac az elmúlt években robbanásszerűen növekedett Magyarországon, mely többek között a szolgáltatásba vetett bizalom erősödésének köszönhető. Ezt a bizalmat hivatott növelni a Háztól-Házig szolgáltatás, amelyet a Jófogás tavaly vezetett be, és ami mostanra beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A Háztól-Házig szolgáltatással ugyanis nem kell időpontot egyeztetni a vásárlóval, nem kell idegeneket beengednünk az otthonunkba, vagy várakozni a megbeszélt találkozóhelyen. „A GLS és a Jófogás.hu partnerségének segítségével létrejött Háztól-Házig ügyletek 96 százaléka volt sikeres, vagyis mindössze 4 százalék esetében adtak meg rossz címet, vagy utasították vissza a vevők a megrendelt terméket. A szolgáltatás tökéletesítéséhez az elmúlt időszakban mi is számos fejlesztést valósítottunk meg, hiszen egyértelműen látszik, hogy ez a szolgáltatás stabil jövőképet jelenthet az e-kereskedelmi piac minden szereplője számára. Volt olyan nap, amikor közel 13000 megrendelt csomagot szállítottunk ki a vevők részére” – mondta Farkas Gergely, a Jófogás.hu-val szerződésben álló GLS csomagszolgáltató ügyvezetője.
A szolgáltatással ráadásul a hirdetők piaca is kinyílt, hiszen immár nemcsak az elérhető közelségű vevők jöhetnek szóba, hanem akár az ország másik végében élők is. A GLS futárszolgálat több száz csomagot szállított már a legkeletibb megyeszékhelyekről a legnyugatabbra fekvőkbe és fordítva. A legnagyobb teljesített távolság 463 km volt a szolgáltatás indulása óta. A megyék lakosságszámához viszonyítva Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék a legaktívabbak. Előbbi az eladásban volt rekorder: ezer lakosra 106 darab csomag jutott, míg utóbbiban ezer lakosra 109 vétel jött létre eddig.
A potenciális vevőkör országos szintre emelésével a hirdetési idők is nagyon lerövidültek. A Jármű kategóriában átlagosan majd’ egy héttel gyorsította meg az adásvételeket a Háztól-Házig szolgáltatás, míg az Otthon, háztartás kategóriában is több nappal gyorsabban sikerült túladni a termékeken. A Háztól-Házig szolgáltatással feladott hirdetések negyede a Divat, ruházat kategóriából került ki. Ezt követi a Műszaki cikkek, elektronika kategória 21 és a Baba-mama kategória 18 százalékkal.
A bizalom erősödését az is jelzi, hogy a három legdrágább termék ára, amelyet Háztól-Házig szolgáltatással szállítottak ki, elérte a félmillió forintot. A legnagyobb értékű áruk címét két kamerás drón, illetve egy western nyereg birtokolja. Az 1 millió hirdetést összesen közel 100 ezer felhasználó adta fel, melyek 90%-a magánszemély volt.
Kapcsolódó cikkek
- Már nem olyan népszerűek a kuponoldalak
- e-TOP LISTA: a legnagyobb webáruházak listája
- A Bónusz Brigád internetes kereskedő forgalma 50 százalékkal nőtt tavaly
- A webáruházak többsége növelte forgalmát
- Újabb rekordokat döntött az európai és a magyar e-kereskedelem
- A vásárlók aktivitása viszi előre az online kiskereskedelmet
- A Ma este Színház lett az Év Internetes Kereskedője 2015-ben
- Sikeres évet zártak a hazai e-kereskedők
- Hogyan nyissunk saját webáruházat
- A Tisza cipő is ott lesz a SzEK.org konferenciáján
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.