Nehezen találnak képzett informatikusokat a cégek

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 17. 11:34

Egy friss kutatás az infokommunikációs ágazat súlyát vizsgálta a magyar gazdaságban. Eszerint a digitális gazdaság a bruttó hozzáadott érték húsz százalékát teszi ki, az ágazatban 450 ezer fő dolgozik, s az exportból 8,5 százalékkal részesül a szektor, amely 2010 és 2013 között átlagosan 4,7 százalékot növekedett. A beszállítók nagy része hazai kis- és középvállalkozás.
Ugyanakkor egyre több cég számol be arról, hogy nincs elég informatikus az országban.

Simon Attila, a Qualysoft Informatikai Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádió G7 című műsorában hangsúlyozta: évről évre egyre nehezebb képzett és tapasztalt informatikusokat találni. A vezérigazgató véleménye szerint ennek az az oka, hogy az informatikai képzés a felsőoktatásban nincsen azon a minőségi szinten, amely az elvárásoknak és a piaci igényeknek megfelelne, s még mindig nem elég az informatikai szakot választó fiatalok aránya. A képzett, jó szakemberek pedig külföldön vállalnak munkát.

 



Simon Attila úgy véli, az informatika-oktatást sokkal korábban kell elkezdeni, már az általános iskola felső tagozatában – akár játékos, alkotó módon. Másrészt közel kellene vinni az informatikát az emberekhez, a képzett szakemberek számára pedig olyan környezetet kellene teremteni, amely itthon tartja őket.

Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára hozzáfűzte: már történtek lépések annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények képzési programját összehangolják a piaci elvárásokkal. Ősszel feláll a Felsőoktatási Informatikai Kerekasztal, ahol valamennyi jelentős egyetem, valamint a vállalkozások képviseltetik magukat.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32