Kiberrendőröket toboroznak Ukrajnában
Kiberbűnözők üldözésével foglalkozó új osztály alakul a nemrég létrehozott ukrán nemzeti rendőrség kötelékében - jelentette be Kijevben Arszen Avakov belügyminiszter.
A kiberbűnüldözői osztály többi munkatársának fizetése 6 ezer hrivnyánál, azaz mintegy 75 ezer forintnál kezdődik. A többségüket, 230-250 főt - beleértve a különleges ügynököket - nyílt pályázat útján választják ki. A számítástechnikai szakembereknek az állás elnyeréséhez vizsgát kell tenniük.
Avakov közölte, hogy a tervek szerint november 5-ig létrejön a kiberrendőrség. Kifejtette, hogy az új szerv a várakozásaik szerint technikai felszerelésének és szakmai felkészültségének köszönhetően képes lesz azonnal reagálni a különböző kiberbűncselekményekre, fenyegetésekre, valamint együttműködni a hasonló külföldi hatóságokkal nemzetközi kiberbűnözői csoportok leleplezésében.
Az ukrán parlament tavaly nyáron fogadott el törvényt arról, hogy a belügyi reform keretében átalakítják a rendőrséget. Ennek részeként július elején kétezer frissen kiképzett járőr tette le az esküt az ukrán fővárosban. Kijevben, Lembergben (Lviv) néhány százan közülük már megkezdték a szolgálatot, és folyamatosan állnak munkába Ukrajna más városaiban is. A cél az, hogy a lakosság körében főként korruptsága miatt rendkívül rossz megítélés alá eső régi rendőrállományt folyamatosan új, "tiszta múltú" alkalmazottakra cseréljék. Az új, modern - a New York-i rendőrök uniformisára hasonlító - egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalokat vettek fel a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.
Kapcsolódó cikkek
- Megalakult a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
- Kínai kiberkémek a légiközlekedésben és az egészségügyben
- Egységes kiberbiztonsági szabványokat sürget a Google
- Kiberrendőröket vetnek be Kínában
- Önálló szervezeti egységgé alakítanák az izraeli hadsereg kiberhadviselést folytató erőit
- Izrael tagadja, hogy köze lenne az évszázad kémprogramjához
- Kínai hekkerek négymillió amerikai munkavállaló adatait szerezték meg
- Négymillió amerikai kormányalkalmazott adatait lopták el hackerek
- Check Point megoldások ipari vezérlőrendszerek védelmére
- Kilép a színfalak mögül a kínai internetrendőrség
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.