Új kereskedelmi vezető a Jófogásnál

forrás: Prím Online, 2016. március 1. 10:23

Draskovits Tímea egy éve került a Schibsted Classified Media Hungary Kft. által üzemeltetett Jófogáshoz. Nagy szerepe volt abban, hogy a cégnek sikerült megötszöröznie a tavalyi árbevételét. A fiatal szakember kereskedelmi vezetőként folytatja pályafutását, ezzel csatlakozik a cég stratégiáját meghatározó managementhez, és a közeljövőben bővíti sales csapatát is.

A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi és Marketing szakán szerzett diplomát, pályáját pedig egy informatikai cég B2B gyakornokaként kezdte. Innen a Femina Media-hoz igazolt, ahol a sales-marketing kommunikáció mellett több mint négy évig kiemelt projektek operatív vezetéséért felelt.

 

„Egy ilyen egyedi, közös projekt kapcsán kaptam meghívást a Jófogáshoz, ahol az egyre fontosabbá váló árbevételi csatornák fejlesztése és továbbiak kialakítása volt a fő feladatom. Inspiráló volt egy ilyen dinamikusan fejlődő csapathoz csatlakozni, tanulni és együtt nőni, miközben folyamatosan törekedtünk arra, hogy olyan kényelmi szolgáltatásokat fejlesszünk, amelyek megkönnyítik és gyorsítják a felhasználók közötti adás-vételek folyamatát” – mondta az új kereskedelmi vezető.

 

A szakember kezdetben a Jófogás értékesítési és szolgáltatási projektjeiért felelt. Hozzá tartozott a felhasználói árbevételek mellett a céges hirdetőktől és a partneri együttműködésekből származó árbevételi csatornánk kezelése, fejlesztése, valamint az ingatlanpiacra történő belépéshez szükséges feltételek megteremtése, és egy belső kisebb értékesítési csapat kialakítása.

 

„Timi az elmúlt egy évben folyamatosan bizonyította, hogy megbirkózik az egyre nagyobb elvárások kezelésével, illetve, hogy megfelelő támogatás mellett hatékonyan és eredményesen tud magas színvonalon teljesíteni. Ennek köszönhetően kapta meg a kereskedelmi vezetői pozíciót, mellyel egy időben a Jófogás stratégiai irányait meghatározó management csapathoz is csatlakozik. Az új pozícióban többek között egy nagyobb belső értékesítési csapat kialakítása és működtetése lesz a fő feladata, valamint a tavalyi évben megkezdett Ingatlan kategóriában elkészülő termékfejlesztések értékesítési stratégiájának kialakítása is hozzá fog tartozni. Büszke és boldog vagyok, hogy Magyarország 4. legnagyobb elérésű oldalának kereskedelmi vezetését ilyen agilis szakemberre bízhatom” – tette hozzá Palocsay Géza, a Jófogás ügyvezető igazgatója.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32