Két magyar csapat is bejutott a Challenge24 döntőjébe!

forrás: Prím Online, 2016. május 5. 15:45

A hétvégén lezajlott a 16. Challenge24 - Nemzetközi 24 órás Programozóverseny elektronikus elődöntője, ahol a három fős nemzetközi csapatok mérhették össze tudásukat, az eredmények most váltak hivatalossá.

Az elődöntőt a fehérorosz “DDTeam” csapat nyerte lengyel és svéd csapatok előtt. Az első hatba rajtuk kívül cseh, olasz és orosz csapatok fértek be. A 30 csapatos nemzetközi döntőbe két év után rögtön két magyar csapat is kvalifikálta magát, a “epiphallar_caecum” és a tavalyi Challenge24 Magyar Kupa nyertes “Sparrows” csapata.

 

A megoldásra  kiadott problémák algoritmuselmélet és képfeldolgozás témaköréből kerültek ki, így a négy szín tétel alapján készült rendezési algoritmust kellett implementálniuk a csapatoknak, valamint egymásbaágyazott metróvonalakat számolniuk egy szofisztikált városi környezetben, valamint hamis pénzérméket felismerni. Az egyik feladat kiértékelésében gondok akadtak, így az elődöntő végeredménye most vált hivatlossá, az óvási idő végén. Az összesített végeredmény megtekinthető a Challenge24 hivatalos honlapján. A Challenge24 Magyar Kupán a bejutott két magyar csapaton kívül további 10 kap meghívást, ezzel szélesebb körben ismerheti meg a verseny hangulatát a magyar versenyközösség is, melyet a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete június 23-26. között tart meg.

 

A döntős megmérettetés résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. A feladványokat való életből vett problémák ihletik, melyeknek megoldása algoritmikus úton lehetséges. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, vagy programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők a helyszíni döntő során saját számítógépeiket használják.

 

 

A több, mint 1 millió Forint-os összdíjazású Challenge24 igazi probléma megoldó verseny, melyen a programozás, mint a legfontosabb mérnöki/matematikai eszköz jelenik meg. A tavalyi a feladatok között kottafelismerés, pingponglabda navigálás, illetve a mesterséges intelligenciához köthető, 30 csapatos amőbajáték egyaránt helyet kapott. A feladatok mindegyike a való élet problémáinak és mérnöki kihívásainak mélységes hálójából merít ihletet.

 

Az idei küzdelem is számos hazai és nemzetközi cég támogatása mellett zajlik, a patronáló cégek legtöbbször a helyszínen is végigkövetik a küzdelmet. Idén már ötödik éve gyémánt fokozatú támogatója a versenynek a Google, mellette második éve a GE Digital. A második alkalommal megrendezésre kerülő magyar kupa tárgynyereményeit idén a GRAPHISOFT ajánlotta fel. A Challenge24 emellett továbbra is élvezi a verseny alapítótámogatójának, a már 25 éves múlttal rendelkező Fornaxnak az arany fokozatú támogatását. A régi támogatóink mellett az EPAM pedig a BeeSmarter versenyünkön túl, már a Challenge24 mellett is arany fokozatú támogatóként jelenik meg, miközben szakmai támogatással is hozzájárul az esemény színvonalasságához.

 

Az idei évben a verseny mellett újra helyet kap a Challenge24 Piknik nevű rendezvény is, melyben teljesen új módon és keretek között ad lehetőséget a magyar informatikai élet meghatározó cégeinek a bemutatkozásra. A IT-s piknik keretében a cégekkel való beszélgetés fókuszában a munkahelyeken felmerülő kihívások, az ezek megoldásához szükséges szakmai és szakmán túli tudás, illetve a hazai IT piac cégei által képviselt értékrendek állnak. A résztvevők kötetlen formában ismerkedhetnek meg a legkülönbözőbb feladatokkal és legmeghatározóbb vállalkozásokkal, babzsákokon, pokrócon beszélgetve, feladatokon együtt gondolkozva. Emellett a pályamódosításon gondolkozók számára is remek lehetőséget kínál arra, hogy betekintsenek az informatika világába. A rendezvény látogatása ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött, ami május 16-tól fog megkezdődni a http://itpiknik.hu weboldalon.

 

A magyar kupa weboldala: http://ch24.org/magyar.html

A nemzetközi verseny oldala: http://ch24.org

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32