Stratégiai együttműködés az Óbudai Egyetem és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság között
Az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a több mint 10 éve folyó közös munka folytatására (stratégiai) együttműködési szerződést írt alá.
Az NJSZT egyik fő feladata számítástechnikai/informatikai szakma történetének a megőrzése, melynek támogatására hozta létre az Informatika Történeti Gyűjteményt és annak világszínvonalú bemutatását az Informatika Történeti Kiállítást. E küldetés keretében hozták létre az Informatikatörténeti Fórumot (iTF) is. A szervezet önkéntes munkatársai azóta 33 rendezvényt bonyolítottak le – többségüket az Óbudai Egyetemen – és az informatika történetének elismert hazai központjává vált. A közel 100 órára duzzadó előadásokat itt tekinthetik meg.
Az együttműködési szerződést Dr. Friedler Ferenc, az NJSZT elnöke és Dr. Réger Mihály, az ÓE rektora 2016. július 27-én írta alá, a szerződés aláírásán részt vett Dr. Gáti József, mb. kancellár, Dr. Dömölki Bálint, a NJSZT tiszteletbeli elnöke és Dr. Kutor László, az Informatikatörténeti Fórum elnöke is. A szervezetek részéről a fő cél az eddigi munka folytatása és a munkakörülmények zavartalan biztosítása, valamint az eddig létrehozott tudás rendszerezése és fejlesztése. A közös munkán belül két fókuszterület emelhető ki:
Az első a hazai informatikai történet ápolása, feldolgozása és terjesztése. Az NJSZT az informatika történeti muzeális gyűjtemény fenntartása és fejlesztése mellett az iTF szakosztály vezetésével egy úgynevezett informatikatörténeti adattárat (iTA) hoz létre. A csapat üléseinek és a projekttitkári feladatok ellátására az Óbudai Egyetem biztosítja a helyszínt, míg a költségeket az NJSZT viseli. A várható eredmények a megállapodástól magukban foglalják: az informatikatörténeti értékmentésben való vezető szerep vállalását Magyarországon, a szakma történetének megőrzését fontosnak tartó közösség fejlesztését, az informatikai szakma tanulságos történetének rendezett adattárban való megőrzését. A szakmatörténet feldolgozásában és megőrzésben az OE és az NJSZT szerepvállalása példamutató üzenetet közvetíthet más szakmai szervezetek és az utókor számára.
A második fókuszterület az érzékszervi fogyatékkal élők informatikai felzárkóztatása. 2001-ben egy speciális informatikai felzárkóztató program indult, melynek elsődleges célja az informatikai írástudás elősegítése a látáskorlátozott és halláskorlátozott emberek számára. A cél a Magyarországon egyedülálló térítésmentes képzési program fenntartása, ami nagy segítséget jelent a célközösség informatikai jártasságának fejlesztésében és munkába állási esélyeinek növelésében. Ez a példamutató program hazai és nemzetközi szinten már eddig is elismerést hozott az együttműködőknek. A 2001 óta rendszeresen folyó tanfolyamokon eddig 411 hallgató vett részt a következő megoszlásban: 216 látássérült, 188 hallássérült, és 7 siket-vak hallgató. A tanfolyamok segítségével 191 hallgató szerzett teljes körű és 96 hallgató ECDL Start bizonyítványt. Egyes ECDL témakörökből (az ún. modulokból) eddig 68 hallgató vizsgázott sikerrel. Jelenleg a tanfolyamokra 41 hallássérült és 20 látássérült hallgató jár.
A felek minden lehetőséget kihasználnak, hogy az eddig sikeres program továbbfolytatódjon.
Kapcsolódó cikkek
- Múzeumba került Dragon György játékújságíró hagyatéka
- Ahol a szakma és az oktatás egymásra talál
- Kódolni tanítja a lányokat a Skool és a Nokia
- Gyakornoki programmal frissít a Lufthansa Systems Hungária
- Jövőbelátó piaristák
- Akkreditált ECDL-vizsgaközpont az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságán
- Versenyben a versenyzőkért
- Idén harmadszor fogadta a Telekom a diákokat a Lányok Napján
- Rendhagyó tanórákat indít a UPC
- EPAM-suli a Digitális Témahéten
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!