Magyar fizikus nyerte a GE globális kódfejtő versenyét
Az 1.000 ‘kocka’ közül Szabó Zoltán fejtette meg elsőként, miről csiripelnek a számítógépek
Szabó Zoltán, a 29 éves magyar fizikus nyerte a GE globális informatikai versenyét, amelyben a GE legokosabb számítógépeinek beszélgetését kellett megfejteniük a résztvevőknek.
Világszerte több mint 1.000 IT szakember, szoftvermérnök és adattudós, valamint profi és amatőr programozó kapcsolódott be a játékba a Twitteren, hogy az informatikai és kódfejtő képességeiket felhasználva előrébb jussanak a játékban. A fiatal magyar szakember 2 hét alatt fejtette meg a feladványt, így ő nyerte meg a 10.000 dolláros díjat, amelyet a GE annak a játékosnak ajánlott fel, aki elsőként fejti meg a kódot.
Az ‘ipari internet’ – vagyis a gépek, személyek és adatok integrált hálózata – alapjaiban változtatja meg az életünket és kétszer annyi értéket állít majd elő, mint a polgári internet. Ezért kiemelten fontos a GE számára, hogy kapcsolatba lépjen a világ legokosabb, legtehetségesebb szoftvermérnökeivel és adattudósaival, akik a jövőben a digitális rendszerek tervezésével, fejlesztésével és működtetésével foglalkoznak majd, valamint digitális képességekkel láthatják el a vállalat által gyártott ipari termékeket és berendezéseket.
Hogy kihívás elé állítsák ezeket a szakembereket, a vállalat 25 ország IT szakértőit, szoftvermérnökeit, valamint profi és amatőr programozóit hívta játékba, hogy megfejtsék, miről beszélgetnek a GE számítógépei bináris nyelven, majd továbblépjenek a játékban. Több mint 1.000 szakember csatlakozott a játékhoz. Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legmagasabb volt a résztvevők aránya.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországot a legaktívabb országok között láthattuk ebben a nagyszabású megmérettetésben. Mindez tükrözi a magyar szakemberek technológia iránti elhivatottságát és tudását, amely alapja lehet a jövő digitális gazdaságának hazánkban és a régióban” – fogalmazott Molnár Péter, a GE Magyarországi Digitális Fejlesztési Központjának vezetője.
A világ kódfejtőinek elitjéből csak Szabó Zoltánnak, a 29 éves fizikusnak, a kriptográfia, a modern IT algoritmusainak és a dekódolás rajongójának sikerült rájönnie a megoldásra. A fiatal szakember azért jelentkezett a versenyre, hogy a doktori értekezésének írása közben felfrissítse az elméjét.
“Ez volt a tökéletes kihívás számomra. Mivel a kriptográfia nagy szenvedélyemmé vált az elmúlt évben, így nem gondolkodtam sokat azon, hogy csatlakozzak a játékhoz” – mondja Szabó Zoltán, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet munkatársa. “A játék első két feladata viszonylag könnyű volt, de a harmadik feladvány megoldása két hétig tartott” – tette hozzá.
Zoltán jelenleg azt várja, hogy a világ többi informatikusa is megfejtse a feladványt, mivel a verseny még nem zárult le. A nemzetközi megmérettetés győzteseként megérdemelten nyerte meg a 10.000 dolláros díjat, emellett részt vehet a GE Minds + Machines elnevezésű, San Francisco-ban megrendezendő konferenciáján is novemberben, ahol olyan szakemberekkel találkozhat, akik szintén megértik a mesterséges intelligencia emberi nyelvét.
Kapcsolódó cikkek
- Történelmi pillanat: egyesült a Dell és az EMC
- A hagyományos informatikus oktatás kőbalta
- Óriási az igény a nyári IT-táborok iránt
- A legütősebb HR-es projekteket keresik
- Ó, io, CIO, innováció!
- Rugalmas és átlátható informatikai megoldást keresnek a kisvállalkozások
- Okos és még okosabb ruhák készülnek a Kutatók Éjszakájára az Ericsson versenyén
- Gyorsan nő az ABC Data a magyar IT disztribúciós piacon
- Nevezési felhívás a Nikon Photo Contest 2016-2017 fotóversenyre
- Nem esett messze az alma a fájától
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!