A közép-európai tech szektor krémje a prágai CES-en

forrás: Prím Online, 2016. október 18. 10:22

Jan Mládek, cseh kereskedelmi és ipari miniszter, illetve Kelly Adams-Smith az Egyesült Államok prágai nagykövetségének helyettes misszióvezetője is beszédet mond az október 20-i közép-európai CES rendezvényen, Prágában. A régiónkra fókuszáló technológiai konferencián és kiállításon több nemzetközi nagyvállalat és startup is részt vesz.

A legfrissebb technológiai trendek kerülnek terítékre a prágai CES Unveiled rendezvényen október 20-án. A Las Vegas-i CES-t szervező amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (Consumer Technology Association) kimondottan a közép-kelet európai régió tech vállalkozásai, döntéshozói, illetve szakújságírók részére szervezi meg a csehországi eseményt.

 

„Prága már évszázadok óta Közép-Európa technológiai fejlődésének egyik motorja” – fogalmazott Gary Shapiro, a Fogyasztói Elektronikai Szövetség elnök-vezérigazgatója. „Virágzó startup ökoszisztémájával a cseh főváros az innováció egyik fellegvára jelenleg. Kíváncsian várjuk, hogy a helyi kormányzati vezetők és diplomaták milyen víziót fogalmaznak meg a régió számára és milyen jövőbeli terveket ismertetnek” – folytatta.

 

 

A prágai CES Unveiled eseményhez kapcsolódó kiállításon többek között a következő techcégek mutatkoznak be: 

  • BigClown Labs
  • CZ.NIC
  • ESET Software
  • Logitech
  • Notia
  • Prusa Research
  • Takeplace
  • Zoner Software

 

Az esemény hivatalos partnere a CzechInvest, a cseh Ipari és Kereskedelmi Minisztérium háttérintézménye, melynek feladata a cseh gazdaság versenyképességének növelése. A szervezet közreműködésének köszönhetően számos cseh startup is bemutatkozhat az eseményen.

 

„A startupok száma évről-évre nő Csehországban” - fogalmazott Karel Kučera, a CzechInvest vezérigazgatója. „A Cseh Köztársaság Közép-Európában a második legnagyobb startup ökoszisztémának ad otthont. A cseh korai fázisú vállalkozások nagy globális potenciállal rendelkeznek főként az infokommunikációs technológiák területén, amit az AVASR és az AVG vírusirtó szoftver gyártók nemrégiben megvalósult összeolvadása is bizonyít”- tette hozzá.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32