Száguldanak a magyar webshopok

forrás: Prím Online, 2017. november 10. 12:35

„Az év első kilenc hónapjában a hazai kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 4,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit a KSH friss jelentése szerint, míg az online kiskereskedelem ennél is nagyobb növekedést könyvelhetett el. Becsléseink szerint a január-szeptemberi időszakban a hazai webshopok összesített forgalma 18-20 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit” – kommentálta a statisztikai hivatal kedden közzétett adatait Rédey Iván, az egyik legnagyobb hazai webpláza, a Mall.hu ügyvezető igazgatója. 

A szakember véleménye szerint e tempós növekedésnek köszönhetően a webáruházak részesedése a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomból megközelítheti a 6 százalékot a tavalyi 5,2 százalékot követően. Összehasonlításul: Csehországban ez az arány immár közel 8 százalék.

 

„Az e-kereskedelemben évről-évre fontosabb az év végi ünnepi szezon, amelyet a karácsonyi bevásárlás mellett a Black Fridayre és a Cyber Mondayre időzített jelentős árengedmények is fűtenek” – hívta fel a figyelmet a szakember. Míg korábban az éves e-kereskedelmi forgalom ötöde, addig tavaly már közel a harmada bonyolódott le november-decemberben, az idén pedig ennél is nagyobb arányra számít a Mall.hu ügyvezető igazgatója. Nem csak a megrendelések száma, hanem a megrendelések átlagos értéke is folyamatosan nő, az eNet kutatási eredményei alapján 13 000 forintot költöttek a neten az online vásárlók egy alkalommal tavaly, ami 1700 forintos növekedést jelent a 2015-ös évhez képest. 

 

Rédey Iván szerint míg ősszel a magyar vásárlók körében a kertrendezéshez kapcsolódó eszközök, az őszi nagytakarítás eszközei és persze a beltéri fűtőberendezések (kályhák, radiátorok, kandallók) voltak a legkeresettebb termékek, az ünnepi szezonban a játékok (műanyag építőjátékok, társasjátékok), szórakoztató elektronikai termékek (tévék, okostelefonok), játékkonzolok és a számítógépes játékokhoz kapcsolódó eszközök, háztartási gépek (a botmixertől a mosógépig) számítanak a legkelendőbbnek. A kora őszi időszakban ezen túl látványos felfutást tapasztalt a Mall.hu a házikedvencekhez kapcsolódó termékek és a szépségápolási cikkek terén, de számottevően nőtt a baba-mama kategória népszerűsége is. Utóbbi kapcsán az ügyvezető megjegyezte: „a kismamák rendkívül tudatos vásárlóknak számítanak, akik mind nagyobb bizalommal fordulnak az online vásárlási lehetőségek irányába”.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32