Új vezetők, tovább erősödő Ingram Micro

forrás: Prím Online, 2018. január 31. 15:33

A két informatikai nagykereskedő cég nemzetközi és magyar egyesülése után Virágh Attila irányítja új ügyvezető igazgatóként az Ingram Micro hazai csapatát, Lázár Ferenc régiós alelnökként vezeti a közép- és kelet-európai leányvállalatokat.

2016 tavaszán jelentette be az Ingram Micro az RRC kelet-közép-európai részlegének (RRC CEE) felvásárlását. A 2016 júniusában lezárult akvizíciót követő másfél évben az Ingram Micro és az RRC integrációja zajlott - mind régiós mind magyarországi szinten. A két magyar cég sikeres fúziója után, 2017 októberétől a két IT disztribútor egyetlen cégként folytatja működését Magyarországon.

 

A változások a hazai cégvezetési struktúrát is érintették. Lázár Ferenc, az Ingram Micro korábbi ügyvezető igazgatója a vállalat közép- és kelet-európai piacokért felelős regionális vezetője, alelnöke lett.

 

Az RRC korábbi cégvezetője, Virágh Attila pedig az Ingram Micro ügyvezetői igazgatói pozícióját tölti be. Az átállás részeként 2018 első negyedévében kettős ügyvezetés zajlik a cégnél, áprilistól Virágh Attila egyszemélyben irányítja a nemzetközi IT nagykereskedő cég magyarországi leányvállalatát.

 

A két cég hazai összeolvadásának koordinálását, feladatok megosztását jelentősen megkönnyítette, hogy a két vezető hasonló tapasztalatokkal, üzleti felfogással rendelkezik, és így hatékony menedzsment csapat alakult ki a hatalmasra nőtt IT disztribútor élén.

 

Terjeszkedés és fejlődés 2018-ban

Az egyesülésnek köszönhetően a két vezető jelentős bevétel-növekedést vár az idei évre régiós szinten. Ennek alapja a sikeres és lendületes fejlődésben rejlik: a tavalyi év során az együttes árbevétel nagyobb lett, mint a két korábbi cég összesített, 2016-os eredménye. 

 

„A tavalyi év az integrációról, az akvizíció utáni stabilitás megteremtéséről szólt a régióban. Az idei évben erre alapozva jelentős üzletfejlesztést tűztünk ki célul valamennyi országban. 

 

Ez egyrészt további portfólió növekedést jelent a tradicionálisan erős VAD (Value Added Distribution) üzletágunkban - kiegészítve támogatási, konzultációs és oktatási szolgáltatásokkal. 

 

A technológiák közül a cyber security és unified communication területekre fogunk jelentős befektetésekkel koncentrálni. 

 

Kihasználva az egyes országokban meglévő jelenlétünket - a lojális viszonteladó csatornánkra alapozva - az Ingram Micro hagyományosan erős volume disztribúciós vonalán is jelentős fejlesztéseket és portfólió bővítést tervezünk.

 

A harmadik kiemelt terület a felhőszolgáltatások értékesítése. A tavalyi évben a régióban is elérhetővé tettük az Ingram Micro saját fejlesztésű Cloud Marketplace-t mely egy automatizált e-kereskedelmi rendszer, és amelyen keresztül viszonteladóink értékesíteni, bevezetni, valamint - a megvásárolt havi előfizetéseket - menedzselni tudják partnereik számára. 

A marketplace-en számos gyártó SaaS és IaaS felhőszolgáltatása elérhető” – mondta Lázár Ferenc, regionális alelnök. 

 

Magyarország a fókuszban

„Nemcsak nemzetközileg, de hazánkban is a legnagyobb disztribútornak számít az Ingram Micro. 

 

Magyarországon az RRC-vel létrejött fúzió után a tavalyi évben közel 56 milliárd forintos árbevételt értünk el -  a több mint 130 fős, 70%-ban értékesítéssel foglalkozó szakembergárdánknak köszönhetően.

 

A 2017-es árbevétel rekord volt az Ingram Micro történetében, de a cél – természetesen – ennek a túlszárnyalása a jövőben” – hangsúlyozta Virágh Attila, az Ingram Micro új ügyvezető igazgatója.

 

„Az egyesítéssel kibővült Ingram Micro magyar csapatának célja, hogy a két cég szinergiáiban rejlő lehetőségeket kihasználjuk, egységes, a korábbiakat is felülmúló ajánlatokat, szolgáltatásokat nyújtsunk a magyar piacon, és a stratégiába illeszkedő technológiák alkalmazásával komplett megoldásokat kínáljunk.”

 

Új KKV partnercégek

Az Ingram Micro minden korábbinál jobban fókuszál a kis- és közepes méretű vállalatok, viszonteladó cégek igényeire. Ez egyben a KKV-kat kiszolgáló alkalmazotti létszám bővítését is jelenti. 

 

Emellett külön részleg foglalkozik a webshopon keresztüli (e-commerce) értékesítéssel, mely egyedülálló fejlesztési lehetőséggel rendelkezik a cég egész Európára kiterjedő háttéradatbázisaival. 

 

Ennek köszönhetően az Ingram Micro 3.000 négyzetméteres budapesti raktárában lévő árukészlet mellett a németországi központi készlet - több mint 110.000 négyzetméteres raktárban, közel 350 gyártó termékeivel - is non-stop elérhető az ügyfelek számára. 

Ráadásul teljesen automatizált és könnyen kezelhető, áttekinthető módon, munkanapokon akár 24-48 órán belüli szállítással.

 

 

Hozzáadott érték az oktatásban is

2017-ben jelentős hangsúlyt kapott az oktatás fejlesztése az Ingram Micro-nál Magyarországon is, melynek további bővítése 2018-ban is kulcsfeladat lesz. 

 

Az ügyfelek, viszonteladók képzéséről egy önálló tréningközpont gondoskodik 250 négyzetméteren. Három oktatóterem valamint számos rackszerver biztosítja a tudás átadását – bármilyen IT környezet modellezését lehetővé téve, on time demóközpontként, akár több országból, kontinensről is bejelentkező partnerekkel is.

 

A saját belső hálózaton kialakított demó és tréning környezeteken kívül - a világ legnagyobb remote laborjaival is kapcsolatot tartó oktatóközpont - rendkívül széles spektrumú teszt és oktatási környezet kialakítására is alkalmas. Cél, hogy akár oktatásról, akár tesztről legyen szó, bármilyen új technológiát elérhetővé tudjon tenni az Ingram Micro partnerei, ügyfelei vagy a végfelhasználók számára.

 

A minősített, magyar és külföldi oktatókkal zajló, napi szintű képzéseknek helyt adó, egyszerre akár száz embert is kiszolgálni képes oktatólabor egyben hivatalos vizsgaközpontként is működik. A tréningközpont – más oktatócentrumokkal való verseny helyett - az Ingram Micro hozzáadott értékű megoldásokat nyújtó stratégiáját szolgálja ki.

 

Az Ingram képzési központja jól illeszkedik a cég stratégiájába, plusz szolgáltatást nyújtva ügyfeleinek az új technológiákhoz, folyamatosan képezve a channel partnereit, ezáltal is megvalósítva a hozzáadott értékű IT disztribúciós feladatokat.

 

Óriási portfólió, ügyfélproblémák felderítése

A vállalat méreteiből adódóan szinte az összes fontos, információ-technológiában érdekelt gyártó termékei elérhetők az Ingram Micro kínálatában (többek között a 3M, Acer, Algosec, APC, Asus, Avaya, Axis, Brother, Canon, CheckPoint, Cisco, Citrix, Datalogic, DellEMC, D-Link, Elo Touch, Epson, Extreme Networks, Forcepoint, Fujitsu, Hitachi Vantara, Honeywell, HP Inc., HPE, IBM, Jabra, Kingston, Lenovo, Logitech, McAfee, Microsoft, MSI, NEC, Novell, OKI, Qnap, Sagem, Samsung, Sonicwall, Sony, Supermicro, Symantec, Synology, Toshiba, TP-Link, Unify, Veeam, Veritas, V7, Xerox, Zebra, Zyxel stb.), mellyel bármilyen IT kihívásra komplett megoldást tud ajánlani - mind a mennyiségi, mind a minőségi értékesítési területeken. 

 

Az üzleti modell megfordításával először az ügyfél IT problémái kerülnek átvilágításra, melyet követően - a széles beszállítói körnek köszönhetően - gyártófüggetlen megoldásokat kínál az Ingram Micro, magas színvonalat nyújtva ezzel az általános disztribútori szolgáltatási szinthez képest.

 

 

Tovább nőni

Az Ingram Micro hazai és nemzetközi célja a disztribúciós üzletágban betöltött vezető szerep további erősítése, a partner-elégedettség növelése, a szolgáltatások bővítése, valamint a felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos piaci transzformáció elősegítése. 

 

Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy támogassák az üzleti partnerek piaci érvényesülését és nyereséges növekedését. 

 

A két cég összeolvadása, az RRC sikeres integrálódása után, hatékonyan együttműködő regionális alelnökkel és új ügyvezető igazgatóval az üzleti cél reálisan elérhető a piacvezető IT disztribútor számára – a hazai és a világpiacon is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32