Bemutatta éves fenntarthatósági jelentését a Huawei
Nyilvánosságra hozta 2018-as fenntarthatósági riportját a Huawei Technologies. A vállalat több mint egy évtizede készít kimutatást arról, milyen lépéseket tett a környezet védelme, valamint a digitális technológiák energiafelhasználásának csökkentése és a felhasználók technológiai bevonása érdekében.
A Huawei 2018-ban az 5G állomások sikeres telepítését követően 20 százalékkal csökkentette a hálózat energiafogyasztását, amely mindössze egytizede a jelenlegi 4G infrestruktúráénak. A vállalat tavaly több mint 930 millió kWh elektromos áramot használt fel tiszta energiaforrásból, közel félmillió tonnával csökkentette károsanyag-kibocsátását, és a korábbi éveknél is nagyobb hangsúlyt helyezett a digitális szakadék felszámolására: a jelentés szerint a világ lakosságának 66 százaléka internet hiányában még mindig nem vesz részt a globális kommunikációban.
Az utóbbi évek során a Huawei azon dolgozott, hogy segítsen elérni az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljait (SDGs) és egy, minél több felhasználó számára elérhető ökoszisztémát építsen ki partnereivel, illetve végrehajtsa saját stratégiai célkitűzéseit.
Fókuszban az 5G
A Huawei Technologies fenntarthatósági riportja négy fő területet nevezett meg, amelyek fejlesztésével csökkenteni kívánta tevékenységének ökológiai hatását. A vállalat az ötödik generációs hálózatok esetében is törekszik az energiahatékonyságra. A Huawei számos innovációt hozott létre az 5G kutatása folyamán, a termékfejlesztésben és mérnöki kivitelezés során egyaránt. Az ötödik generációs hálózatok a jelenlegieknél sokkal nagyobb kapacitással működnek majd, valamint a jövőben az itt történő adatátvitel sebessége is sokszorosára növekszik.
A jelentés kimutatta, hogy a vállalatnak 2018-ban sikerült 20 százalékkal az iparági átlag alá csökkentenie az 5G állomások energiafogyasztását, amely a jelenlegi 4G infrastruktúra energiaigényének alig egytizedét teszi ki, és ez várhatóan igaz lesz akkor is, mikor az ötödik generációs hálózatok elérik elődjük elterjedtségét. Az 5G „energiatakarékossága” elsősorban a vállalat innovatív technológiai megoldásainak köszönhető. A nagyteljesítményű algoritmusok biztosítják a Huawei lapkáinak jobb integrálhatóságát, valamint az egyes modulok energiafogyasztását is befolyásolják. A vállalat innovatív alapanyagai és algoritmusai hozzájárulnak az energia-feldolgozás fejlődéséhez, a biomimetikus* hűtési megoldások pedig a hő megfelelő elosztásában segítenek. Ezeknek a megoldásoknak köszönhetően a Huawei 5G egységei kisebbek és könnyebbek, mint elődeik, és a kültéri használatra gyártott ötödik generációs bázisállomások (5G Simplified Solution, Super Blade Site) sem igényelnek külön hűtési rendszert, ezzel jelentősen csökkentve az energiafogyasztást. „A megfelelő megoldásokkal a Huawei 5G megoldása egyike lesz a zöld technológiáknak.” – tette hozzá a vállalat elnöke.
Digitalizációt mindenkinek
A Huawei jelentése kimutatta, hogy ma közel kétmilliárd ember nem rendelkezik megbízható mobilszolgáltatással, valamint a GSMA adatai szerint a világ összes háztartásának 66 százaléka, közel négymilliárd ember internet hiányában nem vesz részt a globális kommunikációban. A vállalat a minden eddiginél megfizethetőbb és elérhetőbb digitális szolgáltatásokban látja a mindenki számára biztosított infokommunikációs szolgáltatások jövőjét, amely képes lehet felszámolni a globális digitális szakadékot.
Kevin Tao, a Huawei Fenntartható Fejlesztésekért felelős Tanácsának igazgatósági tagja és elnöke elmondta: „Minden felhasználó, háztartás és szervezet számára el akarjuk juttatni a digitális technológia előnyeit. Ezzel a céllal hoztuk létre a TECH4ALL globális digitális technológiai bevonást elősegítő kezdeményezésünket. A program egyik eredménye, hogy 2018 végére 40 millió vidéki és kistelepülésen élő lakos felhasználó csatlakozott az úgynevezett RuralStar megoldásunkhoz.”
Tao hozzátette, hogy a Huawei jelenleg 3 milliárd ember számára biztosít kommunikációs szolgáltatásokat és továbbra is elkötelezettek a biztonságos hálózati megoldások támogatása mellett szerte a világon. “Az elkötelezettségünknek semmi sem állhat az útjába, még a tavalyi indonéziai 7.7-es erősségű földrengés sem, ahol a Huawei volt az első és egyetlen beszállító, aki azonnal a helyszínre érkezett.” – mondta a Fenntartható Fejlesztésekért felelős Tanács elnöke.
Innovációval a Földért
A Huawei fenntarthatósági stratégiájának további célja a környezetvédelem. A vállalat támogatja a tiszta, hatékony, alacsony szénfelhasználású és körkörös gazdasági modellt. A jelentésből kiderül, hogy a vállalat gyártási és egyéb tevékenységei során olyan innovatív megoldásokat alkalmaz, amelyek figyelembe veszik a termékek és szolgáltatások életciklusát, valamint csökkentik a gyárak energiafelhasználását, környezetszennyezését. 2018-ban a vállalat mintegy 932 millió kWh elektromos áramot használt fel tiszta energiaforrásokból, ezzel 450.000 tonnával csökkentette a károsanyag-kibocsátását. A Huawei ezen felül elkötelezett amellett, hogy olyan partnerekkel dolgozzon, akikkel együtt tehet a csökkentett szén-alapú társadalomért.
Liang Hua, a Huawei elnöke elmondta, hogy a környezetvédelem kulcskérdés a Huawei fenntartható fejlesztési kezdeményezései szempontjából: “Az energiatakarékosság a legjelentősebb szempontjává vált a jövőbeli kommunikációs hálózatok működésének. Kevesebb energiafelhasználással több adatot kell továbbítanunk és ezzel egyidőben csökkenteni kell a rendszer energiafogyasztását. Az IKT technológia tud ebben segíteni” - tette hozzá a vezető.
Szoftverekben a biztonság kulcsa
A Huawei a stabil és biztonságos hálózati működésre és a felhasználók privát szférájának védelmére irányuló célkitűzéseket egy “biztonság és megbízhatóság/szavahihetőség” fókuszú stratégiává fejlesztette tovább 2018-ban. Ezen a területen a vállalat az elkövetkező években is számos innovációt helyezett kilátásba: a Huawei kétmilliárd dollár értékben fejleszti a szoftvereit, hogy jobban reagáljanak a teljes ipart érintő jövőbeli kiber- és adatbiztonsági kihívásokra.
Kapcsolódó cikkek
- Bemutatta szellemi tulajdonról szóló jelentését a Huawei
- Tovább nőtt a Huawei márkaértéke
- Taroltak a Huawei hordozható okoseszközei 2019 első negyedévében
- Kanada nem adhatja ki az Egyesült Államoknak a Huawei pénzügyi vezetőjét
- Bíróságon száll szembe az amerikai megszorító intézkedésekkel a Huawei
- Ren Zhengfei reakciója az amerikai szabályozással kapcsolatos kérdésekre
- Itt a Huawei Technologies hivatalos nyilatkozata
- Magyarország első állandó, élő 5G bázisállomását indította el a Vodafone Zalaegerszegen
- Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei
- Növekedés jellemezte a Huawei első negyedévét
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.