Rekordszámú nevezés a Marketing Diamond Awards-on

forrás: Prím Online, 2019. december 4. 13:34

A Kreatív Vonalak Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2019-ben”, a Móricz Zsigmond Színház pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán. Az egyedülálló díj küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. A sikeresen elbírált pályázatok gyémántokkal gazdagodnak, amelyekkel egyenes út vezet a Diamond Listre a beküldő ügynökségek, marketingaktív vállalkozások számára.

2019. november 27-én, immár ötödik alkalommal adták át a Marketing Diamond Awards pályázatának elismeréseit. Az Extra Budapest adott otthont a díjkiosztónak, amelyet az MMSZ Évzáró Afterparty-ja követett. Idén rekordszámú, összesen 101 nevezés érkezett, amelyből 68 pályamunka került shortlistre. A legnépszerűbbnek a márkaépítés, ezt követően az eseményalapú aktivációk és az online felületen futó kampányok kategóriái bizonyultak.

 

Az előző évekhez hasonlóan ismét tizenegy kategóriában lehetett pályázni olyan kampányokkal és aktivitásokkal, amelyek 2018. október 1. és 2019. október 31. között valósultak meg. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte, kiemelve, hogy rendkívül sok kreatív, színvonalas és szerethető projektekkel találkoztak.  A zsűri elnöke idén is Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke volt. Mellette Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt), Bene Nikoletta (SPAR), Damjanovich Nebojsa (Adplanky.com), Dudás Krisztina (MiroCredit), Györke Ádám (Cherrisk.com), Horváth Magyary Nóra (K&H Bank), Jákó Eszter (MVM), Knapcsek Katalin (KNK PR&Média Kommunikációs Ügynökség), Lévai Richárd (Liftup), Mérő Ádám (Coca-Cola), Mondovics Péter (Mastercard), Nyakas Laura (EXIM Bank), Papp Gábor (The Pitch), Dr. Papp-Váry Árpád (Budapesti Metropolitan Egyetem), Szilva Mónika (Nestlé Hungaria), Szomolányi Gabriella (Pfizer), Tengerdi Laura (Budapest Bank), Tihanyi Szabolcs (Budapest Bank).

 

(A vetítésképen a Marketing Diamond Awards pályázatait értékelő zsűritagok láthatóak) 

 

Szolgáltatói oldalon a Kreatív Vonalak Kft. lett a fődíjas, aki ezentúl „Az Év Ügynöksége 2019” kitüntető címet viselheti, megbízói/ügyféloldalon pedig a Móricz Zsigmond Színház nyerte el „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019” védjegyet. 

 

(A képen balról jobbra: Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke, Nagy Barna, a Kreatív Vonalak Kft . – „Az Év Ügynöksége 2019”, ügyvezető igazgatója és csapata, valamint Komáromi Eszter, az MMSZ főtitkára)

 

 

(A képen balról jobbra: Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke, Holik Emőke, a Móricz Zsigmond Színház – „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019”, értékesítési vezetője, valamint Komáromi Eszter, az MMSZ főtitkára) 

 

(A képen balról jobbra: Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke, Holik Emőke, a Móricz Zsigmond Színház – „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019”, értékesítési vezetője, Nagy Barna, a Kreatív Vonalak Kft . – „Az Év Ügynöksége 2019”, ügyvezető igazgatója és csapata, valamint Komáromi Eszter, az MMSZ főtitkára) 

 

A legtöbb beküldött pályamunkáinak elismeréseként „Az Év Marketing Nagykövete 2019” címet az Extreme Net Kommunikációs Ügynökség vehette át.

 

(A képen balról jobbra: Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke, Dúró Ákos, az Extreme Net Kommunikációs Ügynökség, fejlesztési vezetője, és Komáromi Eszter, az MMSZ főtitkára)

 

A Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards pályázat részeként megalapította az erre a díjra épülő Diamond List-et. A lista azokat az ügynökségeket, marketingaktív vállalkozásokat mutatja be, akik az elmúlt  évek alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek. 

 

A díjazottak listája:

 

EGYSZERES GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐK

szolgáltatói oldal: A4C Marketing Kft. ; Ads Interactive Network Kft. ; B2W Kft. ; BP Digital ; Grafcom Media Kft. ; INTREN ; JCDecaux Hungary ; SUPER11 Creative ; White Elephant Digital Kft.

megbízói oldal: Bilingual Kétnyelvű Oktatási Nonprofit Kft. ; Budapest Congress Center ; Gyulahús Kft.

 

KÉTSZERES GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐK 

szolgáltatói oldal: Bowman and Becker Kft. ; Chiro Marketing Kft. ; Tricky Communications ; Pearl Marketing and Management Kft. 

megbízói oldal: MOM Sportközpont ; Stilianos Babauszoda Franchise

 

HÁROMSZOROS GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐK 

szolgáltatói oldal: hdOpen! Kft. ; HD marketing

megbízói oldal: MARSO Kft.

 

NÉGYSZERES GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐK 

megbízói oldal: Octonull Kft ; Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület

 

ÖTSZÖRÖS GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐ 

megbízói oldal: Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. 

 

HATSZOROS GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐ 

szolgáltatói oldal: Extreme Net Kommunikációs Ügynökség

 

TIZENHATSZOROS GYÉMÁNTDÍJAS NYERTES NEVEZŐ

szolgáltatói oldal: Kreatív Vonalak Kft. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32