Hiperautomatizált hálózatot hozna létre a Huawei

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 25. 13:50

Hihetetlen növekedési potenciál előtt áll az ICT-szektor azáltal, hogy egyre több kormányzat és vállalat digitalizál és alkalmazza az intelligenciát – hangsúlyozta Guo Ping, a Huawei Technologies elnöke a vállalat legfontosabb stratégiai irányait ismertető beszédében, a Sanghajban megnyílt Huawei Connect 2020 rendezvénysorozaton. A Huawei a hálózatokra, a számítási képességre, a felhőszolgáltatásokra, a mesterséges intelligenciára és az összekapcsoltságra fókuszál a jövőben, és ezeken az üzleti területeken fektet be elsősorban. A Huawei többek között egy olyan hiperautomatizált hálózatot hozna létre, amely mindenhonnan elérhető gigabitest hozzáférést kínál. 

Megnyílt a Huawei Connect 2020 rendezvénysorozat Sanghajban. A Huawei Technologies éves zászlóshajó rendezvényén legfőbb stratégiáit jelenti be a globális ICT-iparág szereplői előtt.

 

A vállalat 2016-ban a Huawei intelligens világot képzelt el, és világszerte felkérte partnereit, hogy együtt építsenek sokszínű és virágzó Costa Rica-szerű ökoszisztémát. 2017-ben bejelentette, hogy célja bekerülni a világ öt legnagyobb felhőszolgáltatója közé. 2018-ban a Huawei felfedte AI-, majd 2019-ben számítási stratégiáját.

 

Az idei Huawei Connect középpontjában az új értékek létrehozása áll, öt technológiai terület – a hálózatok (5G), a számítási technológia, az MI, a felhőszolgáltatás és az összekapcsoltság – szinergiáinak kihasználásával. A Huawei a jövőben arra összpontosít majd, hogy az ICT-technológiákat alkalmazza az iparágakban, és partnereivel együtt forgatókönyv-specifikus megoldásokat kínáljon, hogy segítse a vállalkozásokat üzletvitelük növelésében, és segítse a kormányokat abban, hogy elérjék stratégiai céljaikat a hazai ipar fellendítése, polgáraik helyzetének javítása és a kormányzás általános fejlesztése területén.

 

A Huawei elnöki posztját rotációs alapon betöltő elnöke, Guo Ping szerint ahogy egyre több kormányzat és vállalkozás lép a digitalizáció útjára és alkalmazza az intelligenciát, az ICT-szektor hihetetlen növekedési potenciált fog tapasztalni. A Huawei azzal segíti az intelligens vállalkozások, egyetemek és városok építését, hogy integrálja az ICT-technológiát az ipari know-how-val, és forgatókönyv-specifikus megoldásokat kínál, hogy értéket teremtsen a kormányzatok és a vállalkozások számára fő üzleti rendszereik tekintetében. A következő szakaszban a Huawei a partnereivel együttműködve alkalmazza majd az ICT-technológiákat az iparágakban, segítve a vállalkozásokat üzletvitelük növelésében, és segítve a kormányzatokat abban, hogy elérjék stratégiai céljaikat a hazai ipar fellendítése, polgáraik helyzetének javítása és a kormányzás általános fejlesztése területén.

 

 

Öt kulcsterület együttműködése

A Huawei továbbra is a következő kulcsfontosságú üzleti területeken fektet be. A hálózati területen a Huawei az intelligens összekapcsoltság koncepcióját javasolta, amelynek célja egy olyan hiperautomatizált hálózat létrehozása, amely mindenhonnan elérhető gigabites hozzáférést és determinisztikus élményt kínál, valamint lehetővé teszi a kormányzatok és vállalkozások fő üzleti rendszereinek intelligens frissítését. A számítási technológia területén a Huawei elkötelezett amellett, hogy változatos számítási teljesítményt nyújtson az ügyfeleknek, leválasztva a szoftvert a hardverről, hogy számítási képességeit a különféle feldolgozási igényekhez igazítsa, beleértve az x86-ot és a Kunpeng-et is. A felhőszolgáltatás területén a Huawei világszerte 23 régiót hozott létre, amivel több mint 1,5 millió fejlesztőt közreműködését érte el. A mesterséges intelligencia területén a Huawei célja az MI jobb integrálása a kormányzatok és vállalkozások főbb üzleti rendszereibe, know-how és adatok használatával építve ki az AI-rendszerek kompetenciájának magját.

 

Az összekapcsoltság, a számítási képességek, a felhő és a mesterséges intelligencia sokban hasonlít a 100 évvel ezelőtti villamosenergiához: az ipari alkalmazások olyanok, mint a háztartási gépek és az elektromos áram által működtetett ipari berendezések. A vállalat folyamatosan támogatja partnereit az ipari alkalmazások fejlesztése, az ellátási lánc fellendítése és saját iparuk növekedése érdekében tett erőfeszítéseikben.

 

Az öt technológiai terület szinergiájának kihasználásával a Huawei folytatja a robusztus digitális ökoszisztéma kiépítését, amely új értéket teremt az ipar számára.

 

Intelligens ikrek Sencsenben

A rendezvényen felszólalt Chen Rugui, Sencsen polgármestere is, aki elmondta, a Huawei és más technológiai vállalatok fejlett technológiáinak felhasználásával Sencsen napról napra intelligensebbé válik, ahogy építik a sencseni intelligens ikreket (digital twin). „Kihasználjuk az 5G által kínált új lehetőségeket, népszerűsítjük az ipari internetet, ösztönözzük a vertikális összekapcsolhatóságot és támogatjuk a kkv-k digitális átalakulását”, - mondta. 

 

A Huawei Connect 2020 rendezvényt szeptember 23. és 26. között tartják Sencsenben, Kínában. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32