Black Friday 2020: a COVID sem áll az útjába

forrás: Prím Online, 2020. október 24. 10:40

Rohamos léptekkel közeledik a 2020-as ünnepi időszak, így a Black Friday akciók is hamarosan lázba hozzák az arra nyitott közönséget. Míg tavaly csak minden 3. ember vásárolt valamilyen Black Friday akció keretében, idén, a COVID okozta gazdasági bizonytalanság ellenére ezt a lakosság fele tervezi. Ők azok, akik kifejezetten örülnek, hogy a bolti és az online akciók nem csak 1 napig tartanak, így biztosan nem maradnak le a kedvezményekről - derült ki a LogiNet és a Reacty Digital közös, 18-79 éveseket vizsgáló, reprezentatív felmérésből.

Bolt vagy web, a lényeg az akció

Gyakorlatilag nincs olyan ember Magyarországon, aki ne hallott volna a Black Friday jelenségről, de míg tavaly az emberek 66 százalékát hidegen hagyták az akciók, és nem vásároltak ebben az időszakban, addig idén ez a szám 49 százalékra csökkenhet. A megkérdezettek több mint fele tervezi, hogy online vagy offline bezsebel valamilyen akciós terméket magának, vagy szeretteinek ebben a szezonban. Gondolhatnánk, hogy a koronavírus veszélye miatt egyértelműen az online vásárlást tervezők száma nő majd a bolti látogatások kárára, de ez nem feltétlenül lesz így: tavaly az emberek 6 százalék döntött úgy, hogy csak offline módon, vagyis valamelyik áruházban él a Black Friday kedvezményekkel, idén ez 8 százalékra nőhet - ők maszkban, fizikai vásárlás formájában hajtanak rá a legnagyobb időszakos akciókra.

 

 

 

A Black Friday népszerűsége az online térben is töretlen: a koronavírus járvány árnyékában a kutatásban résztvevők közül minden ötödik fog online vásárolni, míg minden negyedik ember online és offline térben is akcióvadászatra indul 2020-ban. 

 

Az online és offline kedvezményekre hajtók attitűdbeli különbségét mutatja, hogy míg az előbbit tervezők 62 százalékát kifejezetten zavarja a tömeg, addig a bolti vásárlást fontolgatóknak csak a fele mondta ugyanezt - derül ki az e-kereskedelmi szoftvereket fejlesztő LogiNet System és a Reacty Digital friss felmérésből.

 

Egészséget a fa alá

Az ajándékvásárlás hevében úgy tűnik, nyitva felejtjük a pénztárcánkat az idei Black Friday időszakban: a két évvel korábbi adatokhoz képest mindössze 2000 Ft-tal kevesebbet költenénk a gazdasági kihívásokkal és a koronavírussal összefüggő, nem várt kiadásokkal járó időszak ellenére. Az akció-imádók átlagosan, fejenként 40.000 Ft-ot terveznek költeni kedvezményes árú termékekre. 

 

A divatcikkek népszerűsége változatlan (36%), de a játék (27%), a szórakoztató elektronika (26%), a mobiltelefon (25%), a lakberendezés (24%), a háztartási gép (23%) és a szállásfoglalás (22%) kategóriák is nagy arányban kerülnek majd bele a virtuális vagy a valódi kosarakba. Nem meglepő módon az egészséggel és wellnesszel kapcsolatos cikkek vásárlása nőhet a legnagyobb mértékben: 2018-hoz képest 9 százalékkal többen, a válaszadók 23 százaléka tervezi idén, hogy egészséggel kapcsolatos ajándékot helyez a fa alá. Ez a koronavírus járvánnyal, és egészségtudatosabb döntésekkel mutathat összefüggést.

 

 

 

Black Friday, heteken át

Már évek óta tendencia, hogy mind az online, mind az offline térben a Black Friday akciók nem csupán egy napra, november utolsó péntekjére korlátozódnak, hanem heteken át, akár karácsonyig is kitartanak. A vásárlók fele (49%) egyébként ennek kifejezetten örül, így megkímélhetik magukat az ‘Egy-nap-alatt-mindent’ stressztől. A folyamatos árvadászatra azért is szükség lesz, mivel csak minden harmadik vásárló van tisztában azzal, hogy egyes üzletek mikor hirdetik meg a Black Friday akciójukat.

 

Tudatosabb vásárlók

A legnagyobb kedvezmények levadászásához az ár-összehasonlító oldalak nyújtanak régóta segítséget a vásárlóknak, ezek népszerűsége töretlen: a Reacty Digital és az e-commerce specialista, LogiNet felméréséből kiderült, hogy az online vásárlást tervezők háromnegyede a fizetés gomb megnyomása előtt összehasonlítja az árakat és több weboldalt is megnéz, hogy a legjobb kedvezményeket csípje el.

 

Van, aki már az akció mögötti százalék mértékétől lázba jön, másoknak az ismert, favorizált brandnév adja a garanciát arra, hogy valóban kézhez kapja a vágyott csomagot. Jól kirajzolódó trend, hogy 2020-ra a megkérdezettek számára a legfontosabb, hogy megbízható, ismert helyről vásároljanak az akciós időszakokban. Az akció mértékét csak minden 5. válaszadó emelte ki fő prioritásként.

 

Kereskedők, felkészülni!

A megnövekedett online forgalom miatt várhatóan nem minden vásárlás végződik boldog mosollyal, előfordulhatnak késések, készlethiányok. A korlátozott termékmennyiségről a tavalyi online vásárlók harmada számolt be. A vevők szempontjából az viszont bizakodásra adhat okot, hogy 2018-ról 2019-re a növekvő online forgalom és leterheltség ellenére nem változott a késve érkezett csomagok száma, ez a vásárlások ötödét érintette a válaszadók tapasztalatai szerint.  

 

2019-ben minden hetedik ember (14%) csalódott valamilyen Black Friday vásárlás során. A késések és a készlethiányok mellett a válaszadók a csalódás legfőbb okaként az egyedi akciók hiányát jelölték meg - előfordult, hogy bár első ránézésre nagy üzletnek tűnt az adott akció, később kiderült, hogy a kiszemelt termék máshol is megvásárolható hasonló, vagy alacsonyabb áron.

 

A kereskedők a kedvezmény mértékén is elcsúszhatnak: a Reacty Digital tavalyi, hasonló témában végzett kutatásában a megkérdezettek háromnegyede mondta, hogy az 50 százalék feletti akciók hiteltelenek, idén viszont a válaszadók fele nem tartja elég nagynak a várható akciókat. Vagyis a féláras termék már gyanús, ám a kis kedvezmény nem elég vonzó - ezt érdemes a kereskedőknek is idén szem előtt tartani!

 

Máriás Zsigmond, a LogiNet Systems Kft. ügyvezetője: „Az e-kereskedelemben nem ez az első Black Friday – mind a vevők, mind az online kereskedők rendelkeznek már tapasztalattal. A vásárlók a felhalmozott tudás birtokában hozzák meg döntéseiket; itt az ideje, hogy a webáruházak is implementálják ezeket a tapasztalatokat. Az akciós időszakra a performancia javításával, átgondolt erőforrás menedzsmenttel és előzetes tesztelésekkel érdemes készülniük az e-kereskedőknek.”

 

________________________________________

Black Friday 2020 kutatás: a Reacty Digital, az IFUA Horváth & Partners Kft., és a LogiNet reprezentatív kutatása, 2020. október

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32