Rekordszámú pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards versenyre
Minden eddiginél több, összesen 125 pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével elnevezésű országos marketingpályázatra. Idén első alkalommal olyan cég is volt, amely a verseny történetében először mind a 11 kategóriában nyújtott be anyagot. Emellett a most először nevezők száma is meglepetést okozott.
Rekordszámú jelentkező soha nem látott mennyiségű pályázatot nyújtott be a kisebb cégek és ügynökségek, illetve alacsonyabb kommunikációs büdzsével gazdálkodó vállalatok legfontosabb marketingversenyére. A hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards (MDA) történetében először a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) egy neves ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazza a legkreatívabb kommunikációs aktivitásokat. A 125 pályázati anyag több mint kétharmada ügynökségektől, a fennmaradó rész pedig megbízóktól érkezett a január 10-i jelentkezési határidőig. A félszáz jelentkező között olyan cég is akadt, amely mind a 11 versenykategóriában nevezett, illetve több mint kéttucat szereplő újoncként, idén először vesz részt a megmérettetésen.
A pályázatokat a marketingszakma – megbízói és ügynökségi oldalról érkező – elismert személyiségeiből álló zsűri értékeli, odaítélve a „Marketing Diamond” elismeréseket. A versenyen „Az Év Ügynökségét” és „Az Év Megbízóját” keresik, illetve kiosztják „Az Év Marketing Nagykövete” különdíjat is a legtöbb pályázatot benyújtó jelentkezőnek. Az ügynökségek által benyújtott nevezéseket a megbízói, a vállalati pályázatokat pedig a szolgáltatói oldal képviselői bírálják el.
A Lounge Group a verseny szakmai partnereként különdíjakat ajánlott fel, illetve új kommunikációs eszközökkel bővítette a pályázók bemutatkozási lehetőségeit. A verseny történetében először „arcot és hangot” kapnak a jelentkezők, a szervezők ugyanis létrehoztak egy videós adatbázist, a pályázók és projektjeik bemutatására. A későbbiekben a díjak átadásáról is felvételek készülnek, a három fődíjas céget pedig hosszabb videókban is bemutatják majd.
„A pályázatok, illetve a pályázók száma minden várakozást felülmúlt az idei kiíráson. Ez is jelzi, hogy az elmúlt, kihívásokkal teli év felerősítette a korábban is érzékelt folyamatokat. A kkv-k, illetve a kisebb kommunikációs büdzsével gazdálkodó cégek számára minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, hogy az értékesítés támogatása kreatív megoldásokat igényel. A piac egyik legnagyobb kommunikációs ügynökségcsoportjával közösen idén egyedülálló lehetőséget biztosítunk a jó gyakorlatok bemutatásra, számos új elemmel kiegészítve a verseny korábbi kommunikációs repertoárját” – mondta Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke.
„A járvány teljesen új helyzetet teremtett a kommunikációs szcénában: sok nagyvállalatnál jelentős büdzsécsökkenéssel kellett számolni, illetve sokan teljesen új élethelyzetben találták magukat az otthoni munkavégzés következtében. Mindez a reklámozók részéről is új, innovatív eszközöket és üzeneteket tett szükségessé. A mostanihoz hasonló helyzetekre jellemző, hogy az igazán kreatív megoldásokkal valóban ki lehet tűnni a piacon. A Marketing Diamond Awards ebből a szempontból egyfajta inkubációs programként működik. A legjobb, legkreatívabb kommunikációs ötleteket, aktivitásokat kutatja, ismeri el, és mutatja be a szakmának” – tette hozzá Hidvégi Krisztina, a névadó partner Lounge Group médiaigazgatója, a zsűri tagja.
A pályázók bemutatkozó videói a https://lounge.hu/mda weboldalon, míg a verseny részletei a https://marketingdiamond.hu/ címen érhetőek el.
Az MDA zsűritagjai között olyan neves szakemberek szerepelnek, mint Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Bay Áron (Exact Match), Bognár Tamás (Porsche Hungaria, ŠKODA), Csanak Gabriella (Microsoft Magyarország), Damjanovich Nebojsa (Resend Agency), Gandera Balázs (INTREN), Hidvégi Krisztina (New Land Media), Hovanyecz Norbert (SuperShop), Jagodics Rita (Kereskedelmi Marketing Trendek), Jákó Eszter (MVM), Kovács András Péter (Magyar Telekom), Knapcsek Katalin (KNK PR&Média), Lévai Richárd (Liftup), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Ördög Ibolya (Hyundai), Papp Gábor (The Pitch), Papp-Váry Árpád (METU), Szalkai Réka (Mastercard), Szilva Mónika (Nestlé Hungária), Tengerdi Laura (Budapest Bank Zrt.), Török Szabolcs (Magyar Posta Zrt.), Varga Tibor (T-Systems Magyarország Zrt.). A zsűri elnöke az elmúlt évekhez hasonlóan Hinora Ferenc (Positive Adamsky), az MMSZ elnöke.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét lehet pályázni a magyar Sportmarketing Díjra!
- A marketing motorizálja a gazdaságot
- 2020-ban is keresik az év legjobb marketing-megoldásait!
- Történelmet írt a Marketing Summit
- Termékcsomagokkal segítik a Horeca-szereplőket
- Újabb lendületet vesz a sportmarketing
- Marketing a koronán innen, a koronán túl
- Új elnökséggel erősíti a szakmai képviseletének erejét a Magyar Marketing Szövetség
- Átfogó digitális képzéseket indít a Magyar Marketing Szövetség
- A marketing kiemelt feladata ma az, hogy motorizálja a gazdaságot
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.