Nagyságrendileg többet költünk mobilozásra a pandémia miatt

forrás: Prím Online, 2021. október 29. 09:55

Nagyjából minden tizedik magyar költ jelentősen nagyobb összeget mobiltelefonhasználatára a pandémia következményeként– derült ki a tarifacsomagok részrehajlásmentes összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából. 

Nem ez az egyetlen eleme a fogyasztói kosárnak, amelynél megugrottak a kiadásaink: élelmiszerekre, közüzemi szolgáltatásokra és az egészségünkre is többet fordítunk az úgynevezett „új normálisban”. A jelentős részben virtuálissá vált életünkhöz nagyobb adatkeretre, több hívás- és üzenetlehetőségre van szükség, ezért a mobilelőfizetők 10 százaléka korlátlan mobilcsomagra is váltott. A BillKiller szakértői ugyanakkor rámutatnak: ha a valós igényeinkhez igazítjuk a tarifacsomagunkat, elkerülhetőek a felesleges kiadások.

 

Ugyan a múlt év elején kialakult globális járványhelyzet vége még nem látszik, egymást váltják a különböző hullámok, minimum és maximum értékek az új fertőzöttek számában, egyre többen és többször beszélnek már a pandémia szülte új életünkről, az úgynevezett „új normálisról”, amelyben a fogyasztói döntések és szokások is döntően mások, mint 2020 előtt. Ezt a változást mutatják meg a mobilcsomagok transzparens összehasonlítását zászlajára tűző BillKiller friss reprezentatív kutatásának eredményei is. A felmérés szerint a magyarok 45 százaléka költ többet élelmiszerre, amiben a növekvő élelmiszerárak és a fehérgalléros munkákban általánossá váló home office egyaránt szerepet játszik. Nagyságrendi növekedést a közüzemi szolgáltatások (22 százalék), az egészégügyi termékek és szolgáltatások esetében (15 százalék) tapasztaltak a vásárlók; az előbbit szintén a home office, az utóbbit maga járványhelyzet világítja meg. A telekommunikációs szolgáltatóknak pedig minden tizedik magyar (11 százalék) fizet többet a járvány következtében.

 

 

„Tavaly márciusban sokunk élete szinte egy csapásra addig elképzelhetetlen mértékben vált virtuálissá, a fehérgalléros munkakörökben általánossá vált a távmunka, az oktatás digitális osztálytermekben zajlott, a bevásárlást online intéztük, sőt még az orvos-beteg találkozók is részben a virtuális térbe helyeződtek át. Ez a szinte felmérhetetlen telekommunikációs igény a mobilköltéseinkre is drasztikus hatást gyakorolt; a felhasználók a hirtelen szükség miatt szinte mérlegelés nélkül váltottak nagyobb mobilcsomagra, ám erősen kérdéses, valóban a számukra legoptimálisabb ajánlatot választották-e” – mondja Halmai Attila, a BillKiller alapítója. Hozzátette: éves szinten átlagosan 55 ezer forintot fizetnek ki feleslegesen az előfizetők a mobilszolgáltatóknak.

 

A kutatásból kiderült az is, mire költenek lényegesen kevesebbet a magyar vásárlók. A fizikai találkozók ritkulásával a megjelenésünkre kisebb hangsúly helyeződött: minden ötödik megkérdezett vásárolt kevesebb ruhát, illetve fordított a ruhavásárlásra alacsonyabb összeget. A szórakozóhelyek bezárásának áldásos hatása volt a szeszes italra fordított költés visszaszorulása (15 százalék), és szintén – kevésbé meglepő módon – a járvány vesztesei voltak a kozmetikai szerek és a kulturális programok (14-14 százalék).

 

Az életünk virtuálissá válását jól mutatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai. A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el; a hazai telefonhívások forgalma pedig egy év alatt 18 százalékos emelkedéssel 7,1 milliárd percre nőtt. A megnövekedett hívás-, üzenetküldési, illetve adatigény kihívására a BillKiller kutatása szerint az előfizetők egyszerűen úgy reagáltak, hogy automatikusan egy magasabb szintű csomagra váltottak ugyanannál a szolgáltatónál. Minden tizedik magyar mobiltelefonhasználó pedig korlátlan, azaz olyan mobilcsomagra váltott, ahol egy jellemzően nagyon magas fix összegért cserébe nem szükséges nyomon követnie a használatát.

 

 

A BillKiller szakértői szerint ugyanakkor erősen kétséges, hogy az ugyanazon mobilszolgáltató által kínált nagyobb, esetleg korlátlan csomagajánlat volt a legoptimálisabb választás. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy számos mobiltulajdonos, a magyar előfizetők negyede nem is tudja, hol ellenőrizheti a telefonjában a mobilhasználati (hívás-, SMS-, adathasználati) adatait, ráadásul még ha tudja is, szinte lehetetlen kihívásnak ígérkezik számukra az egymástól tucatnyi szempontból különböző, nagyságrendileg ezer mobilcsomagajánlat-variáció összehasonlítása. Holott a valós felhasználás alapján történő összehasonlításnak nagy jelentősége van. Akár közel tízezer forintos különbség is lehet két ugyanolyan tartalmú ajánlat árában szolgáltatótól függően, nem beszélve arról, hogy a magyar felhasználók jellemzően túlköltenek; átlagosan évente 55 ezer forintot fizetnek ki a szolgáltatóknak azért, mert nem a legoptimálisabb csomagot választották.

 

„Megváltozott a fogyasztói gondolkodás, hiszen sokat „okosodott” a fogyasztó, mert rákényszerült. Már nem csak érzéseire hallgat, hanem összehasonlít, végiggondolja igényeit, következetesen érvényesíteni akarja érdekeit is” – mutat rá a pandémia egyik lehetséges pozitív hatására dr. Törőcsik Mária fogyasztói magatartás-kutató, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Hozzátette: jelenleg sokan kényelmi okokból nem tudatosak, de a pandémia olyan mértékben alakította át az életünket, az igényeinket, hogy ha valamikor, most igazán megérheti nyomon követni ezeket változásokat és az azokkal járó költéseket.

 

„A kutatási adatainkból az látszik, hogy a fogyasztók lényegében ki vannak szolgáltatva a mobilcsomagról való döntéskor, nem áll a rendelkezésükre a felelős és tudatos döntéshez szükséges minden információ egyszerűen hozzáférhető formában, ezért a többség tehetetlenségében, illetve kényelmi szempontok miatt inkább sok tízezer forinttal fizet többet a szolgáltatóknak, mint kellene” – összegezte Sallai Ákos, a BillKiller társalapítója. „Minden nap azon dolgozunk, hogy ez a kitettség kisebb mértékű legyen, és büszkék vagyunk rá, hogy a júniusi indulásunk óta már több mint ötezer magyar család számára tettük lehetővé egy kisebb nyaralás összegének megspórolását. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a tudatos fogyasztói döntéshez szükséges minden információt rendelkezésre bocsájtsunk minden olyan szektorban, ahol ez jelenleg még korlátozottan lehetséges” – tette hozzá Sallai Ákos társalapító.

 

A mobilcsomagok felhasználásalapú részrehajlásmentes összehasonlítását lehetővé tevő BillKiller eddig több mint 5.400 ügyfél számára 290 millió forint megspórolható összeget kalkulált összesen, egyenként éves szinten átlagosan 53 ezer forintot. A kalkulációt az Android-felhasználók végezhetik el a www.billkiller.com weboldalon elérhető applikáció telepítésével minden költség nélkül.

 

A kutatásról

A felmérés a Pulzus kutatási applikációval készült a BillKiller Kft. megbízásából. Az adatfelvételre 2021. szeptember 29-e és október 4-e között került sor 1081 fős válaszadói mintával. A minta az aktív korú, 18-65 éves magyar alapsokaságot reprezentálja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32